Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Megvolt a frissítés, sőt a 20 éves szülinapi változat is (amit hamarosan tesztre fogunk), így hát hamarosan ideje búcsút mondani a jelenlegi MX-5 generációnak. A Mazda is tudja ezt, úgyhogy titkon már évek óta fejlesztgeti a másfél év múlva érkező utódot. Azért némi információ-morzsa kiszivárgott hozzánk…

Például tudjuk, hogy annak ellenére, hogy a gyártó már új formanyelvet mutat be a párizsi őszben, az MX-5 még a Nagare által behozott irányvonalat követi; vagyis a víz és a szellő hullámait várhatjuk, igaz, jóval dinamikusabb és radikálisabb formában, mint a nemrég bemutatott új Mazda5 esetében.

A lemezek alatt viszont igazi múltidézés történik majd: az MX-5 visszafogy 1000 kilogramm alá, ennek mozgatásához pedig kisebb, de nem gyengébb motorokat kap. Sőt, a 2012-ben érkező újdonság lesz az egyik első, amelyikben a gyártó Sky-G névre hallgató motorcsaládjának tagjai debütálnak: várható 1,6 és 1,8 literes formában.

Ami viszont nem kerül bele az a márka dupla kuplungos automatája, melynek érkezésére még legalább 3 évet kell várni. De ismerve a Mazda remek hatgangos kézi váltóját, a roadster esetében ez nem is kell, hogy problémát jelentsen.

Rajz: Autocar