Az utóbbi néhány évben a japán autógyártás sok esetben valahogy nem tartotta a tempót a dinamikusan fejlődő iparággal, ám most a kisebb hátrány gyorsan lefaragásra kerülhet. A legmodernebb technológiák ugyanis immáron a legkisebb modellekben is alkalmazásra kerülnek, s erre bizony szükség is van, hiszen nem csak az esztelen térpazarlás elkerülése, de a hatékonyságra és a fokozott biztonságra való törekvés is ezt teszi indokolttá.
Valahol némi praktikum is rejtőzik benne. De hova tegyük a gombostűt?
A kijelölt úton indul el a Nissan Genfi Autószalonon debütáló Invitation koncepciója is, ami a Micra és a Juke mellett elsősorban a városi felhasználókat kívánja megszólítani. A már-már futurisztikus külső pedig az ígéretek szerint praktikus utasteret takar, ahol az üdítően tágas helykínálat a praktikumot modern megoldásokkal ötvözi.
Kétségtelenül vonzó, s egyelőre nem is Note
A korszerű motortechnológia, a Nissan bevált könnyűszerkezetű padlólemeze, és aerodinamikai szempontból kedvező kialakítású karosszériája révén az Invitation kategóriáján belül a legjobb üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási jellemzőket mutatja fel, s szilárd célkitűzése, hogy a leghatékonyabb modellváltozat 100 g/km-nél kisebb CO2-kibocsátást érjen el.
A leginkább dicséretre méltó mégis az, hogy a koncepcióautó tartalmazza a B-szegmensben valaha látott legkorszerűbb technológiai megoldásokat, melyek mindegyikének az a célja, hogy az autó a lehető legbiztonságosabb legyen.
Egy tágas kisautó, telis-tele innovatív technológiákkal
Ezek közé tartozik a korszerű 360 fokos parkolókamera (AVM), amely első ízben jelenik meg egy B-szegmensbe tartozó autóban. Emellett beépítésre került a Nissan Védőpajzs Technológiája is, amely kölcsönhatásban áll az autó környezetével, és folyamatosan információt ad a vezetőnek arról, ami az autó körül történik.
Jövőre már a kereskedésekben szemezhetünk vele
A hivatalos premierre március elején kerül sor, s a közvéleménykutatás eredményességétől, illetve a sorozatgyártásra való optimalizálástól függő módosítások után az újdonság a tervek szerint 2013-ra már a kereskedésekben kelletheti magát.

