
Az új Renault Clio formai világa sokak tetszését elnyerte, de legalább ugyanennyien, ha nem többen kíváncsiak arra, hogyan is festhet majd a franciák kedvelt sportverziója, a Clio RS, amely egyébként Goodwoodban már tiszteletét is tette. Megpróbáltunk egy kicsit a maszkolás alá tekinteni, aminek eredményeképp rekonstruáltuk a Clio RS küllemét.
Szinte kötelező elemeket találunk jórészt az autón, ott a hátsó légterelő, a mélyebben húzódó és mokány küszöbök, a morcosságot sugalló lökhárítók, illetve a nagyméretű könnyűfém felnik sem maradhattak el, de az ültetett sportfutómű ugyancsak szerepel a repertoárban.

Az átalakítás során a hűtőmaszkról a lökhárító alsóbb részébe, a nagy légzőnyílás széleire költöztek a nappali menetfények, míg a nagyra nyílt 'szájat' tetszetős idom teszi látványosabbá, utóbbi, ha minden igaz, további színt visz az összképbe.

A motorháztető alól búcsúzik a 200 lóerős kétliteres szívómotor, helyét pediglen a Nissannal közös barátságból fakadóan a Juke-ból már ismerős 1,6 literes turbómotor veszi át. Noha a japán crossoverben 190 lóerővel próbáltuk a DIG-T néven futó négyhengerest, ezúttal könnyen lehet, hogy a teljesítménye tovább gyarapszik, hogy a Clio RS ismét 200 lóerővel szállhasson harcba az Opel Corsa OPC ellen.
