2014. Október 26., Vasárnap

Frissitve:09:09:37

Nagyobb és minőségibb: ősszel jön az új Seat Leon (videóval)

Nyomtatás

Épp a minap szolgálhattunk azzal a hírrel, hogy a Seat garázsából a középkategória népes - és nem mellesleg erős - mezőnyébe érkezik az új generációs Leon, most pedig már frissebb és bővebb információhalmazzal szolgálhatunk. Noha a hivatalos debütálás a Párizsi Autószalonon lesz esedékes, a gyártó már közzétette az autóról és annak sportverziójáról készült fotókat és adatokat.

Az új Leon a VW csoport második modellje, amelyik megkapja az új MQB platformot (elsőként az Audi A3 használta fel ezt az alapot, de a következő Golf is erre épül majd), s ettől mindenképpen sokat remélnek a spanyolok. Az ötajtós modell olyan kategóriában próbál helytállni, ahol a Volkswagen Golf Opel Astra Ford Focus triumvirátus pozíciója manapság megingathatatlannak tűnik, de a feltörekvő Hyundai i30-ról, illetve a testvér Kia Cee'd-ről sem feledkezhetünk meg, miközben azért a Honda Civic ugyancsak ott menetel a sorban.

Magát a stílust illetően szerencsére jól döntöttek a Seat stratégái, hiszen az elmúlt években erőltetett, dinamikus vonal köré rajzolt, szinte uniformizált modellek nem igazán vitték előre a márka szekerét; hosszabb távon inkább lassú lecsüngést hoztak a márkára. A külsőt a nemrégiben bemutatott IBE kupé koncepció alapozza, így letisztult, karakteres összkép lett a végeredmény, miközben a jelenlegi modell már nem rejti el hátsó kilincseit elődjétől eltérve.

A sportosabb vonalon mozgó FR ugyancsak része lesz a kínálatnak, a fotókon a markánsabb, dinamizmust sugalló lökhárítók, a sportos könnyűfém felnik különböztetik meg az alappéldányoktól. Belül modern hangulat uralkodik, egyértelműen az Audi A3 részleteinek felhasználásával, ami főképp a műszeregységen és a kormányon érhető tetten.

Ennek kapcsán a Seat közleményében azt olvashatjuk, hogy az anyagok minősége és az összeszerelés egy kategóriával feljebb is megállná a helyét, így mindenképpen bizakodva várjuk a Leon hazai premierjét, hogy magunk is meggyőződhessünk erről. "A műszerfal stílusa meghatározza az új Seat belső terének formai nyelvezetét, erősen a sofőr-orientáltságra koncentrálva" - mesélte Alejandro Mesonero-Romanos, a Seat formatervezői csoportjának vezetője. "Ez növeli az ergonómiát, miközben vonzó és sportos érzelmeket is ébreszt" - tette hozzá.

A középkonzolt ráadásul teljes egészében új információs és szórakoztató rendszer uralja, amit felhasználóbarát, 5,8 colos érintőképernyővel lehet majd használni, ráadásul iPod dokkolási lehetőség, hangfelismerés és digitális rádióvétel is szerepel a repertoárban.

A helykínálat minden bizonnyal javul az elődmodellhez képest, hiszen bár a 4263 mm hosszú újdonság 5 centivel kurtább a leváltandó modellnél, a tengelytáv 6 centiméterrel 2636 mm-re növekedett. Ugyanígy csomagtér tekintetében is kellemes fejlődéről beszélhetünk, 40 literes öblösödést követően immáron 380 literes raktér áll rendelkezésre, tehát praktikumában kétségkívül szépen javult a Leon.

A motorháztető alatt dolgozó hajtásláncok sorát dízelfronton a VW-konszern modelljeiből már ismerős, 4 literes fogyasztással kecsegtető 1.6 TDI nyitja 105 lóerővel és 250 Nm-es nyomatékkal, egy szinttel fentebb pedig a 150 lóerőt és 320 Nm-t tudó kétliteres olajkályha következik. Benzinmotorokból szélesebb a választék, az 1.2 TSI 86 és 105 lóerővel is elérhető lesz, de nem maradhat ki a 122 lovas 1,4 literes turbó négyhengeres sem, míg a legerősebbik változat a 180 lovas 1.8 TSI lesz a combosabb FR verziót nem számítva.

A kínálat a későbbiekben még tovább bővül, az öngyulladósok sorába az 1,6-os 90 lóerős változata érkezik majd meg, a kétliteresből pedig 184 lóerő, illetve 380 Nm leadására képes átirat készül. A motorváltozattól függően öt- vagy hatfokozatú manuális váltók mellett pedig természetesen a hat- és hétsebességes DSG duplakuplungos automata szerkezetek is elérhetőek lesznek. Ezent túl jövőre az 1.4 TSI hengerlekapcsolással is operáló, 140 lovas kiadása ugyancsak gazdagítja a palettát, valaint az MQB platformnak köszönheten konnentorról is tölthető hibrid hajtáslánc várható a Seat Leonba.

Futómű tekintetében szintúgy szívet melengető részletekről számolhatunk be, ugyanis az elöl segédkereten nyugvó MacPherson mellé hátul 150 lóerőig csatolt lengőkar társul, ám e teljesítmény felett igényes multilink futómű gondoskodik a nagyobb kényelemről, jobb úttartásról és kanyarodási képességekről.

A Seat Leon teljes egészében új generációja ősztől lesz elérhető az európai kereskedésekben.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark