Okosabb lett a Mercedes-Benz E-osztály - új opciók jöttek

Nyomtatás

Alig egy évvel a premierjét követően infotainment terén még ügyesebb lett a Mercedes-Benz E-osztály, ráadásul a lehetőségek sokszínűbben személyre szabhatóak.

A változások egyik vezére az új beszédvezérlés rendszer, amely a gyártó elmondása szerint hatalmas lépést tesz előre. A megújult Linguatronic segítségével már az összes klímafunkciót is állíthatjuk, nem is beszélve a többi kényelmi extráról és a fényszóró vezérléséről. Emellett a beszédesebb kedvű rendszer információt adhat a fedélzeti számítógép adatiról vagy a sebességkorlátozásokról is. A tizenegy plusz támogatott nyelv között ezúttal sem találunk magyart, sőt, ami még nagyobb baj, hogy a Mercedes-Benz modellek központi rendszere továbbra sem saját anyanyelvünkön szól hozzánk, fokozva lemaradását a konkurensekhez képest.

Emellett ha szeretnénk a nagy, 12,3 colos képernyőt, már nem muszáj befizetnünk a mindent tudó bő egymilliós COMAND Online rendszerre, hanem a széria Audio 20-hoz is elérhető az opció. A 340 ezer forint fejében elérhető lehetőség már a fejlettebb szoftvert futtatja, és hozzá is elérhető a kedvezőbb, 340 ezer forintos Garmin navigációs rendszer.

Látvány tekintetében két új fabetét, frissített nappabőr opciók és ügyesebb hangulatvilágítás gondoskodhat a felfokozott hangulatról. A frissebb modell két hátsó USB töltőportot kap, valamint a kormányon található, sokat kritizált érintőgombok hallható visszajelzéssel segítik a boldogulást.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark