A Jaguar XE összehasonlító tesztünkön meggyőző teljesítménnyel rukkolt elő, azonban a modell palettáját tekintve volt még egy kis lemaradása. Az angolok ezt kívánták most pótolni, és a Los Angeles-i Autószalonon összkerékhajtással is bemutatták új középkategóriásukat – ráadásul multimédiás rendszerüket is továbbfejlesztették.
Ezentúl összkerékhajtással is - galériaAz AWD jelzéssel érkező négykerkékhajtás egyelőre csak két erőforrással lesz elérhető: dízelfronton a 180 lóerős 2-literes egységgel, míg a benzinesek közül az S jelzéssel ellátott, igencsak potens 340 lóerős 3-literes V6-ossal. A gyáriak célja az volt, hogy a fejlett rendszerek segítségével megőrizzék a hátsókerékhajtású változatok agilitását, miközben minden körülmények között megfelelő tapadást biztosítsanak.
A rendszer alapból egyébként kizárólag a hátsó kerekeket hajtja, ám ha szükség van rá, akár 168 milliszekundum alatt képes bekapcsolni az első tengelyt is. Minderről az Intelligent Driveline Dynamics (IDD) névre hallgató rendszer dönt, mely rengeteg érzékelő segítségével képes villámgyorsan reagálni a kerekek és a talaj közti kapcsolat változásaira – és természetesen a menetstabilizálót is bevonja a munkába.
Alapból csak a hátsó kerekeket hajtja - galériaAz összkerékhajtás magától értetődően akkor is beavatkozik, ha egy gyors kanyarban túlkormányozottá válna az autó – noha biztosan lesznek olyanok is, akik ezt kevésbé pártolják, de nekik ott a hátsókerékhajtású variáns. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy az összkerékhajtás mennyiben befolyásolja majd az autó súlyát, a fogyasztást vagy éppen a menetdinamikát, de ahogyan az ilyenkor lenni szokott, előbbiek minden bizonnyal nőnek majd valamelyest, míg utóbbi hajszálnyit javulhat.
Az angolok multimédiás rendszerük legújabb változatát is elérhetővé tették az XE-hez. A felárért elérhető InControl Touch Pro az eddigi 8 colos helyett immár 10,2 colos érintőképernyővel érkezik, és a gyáriak minden eddiginél jobb és gördülékenyebb működést ígérnek – köszönhetően többek között a négymagos processzornak is. A rendszer ezentúl akár több program egyidejű megjelenítésére is képes lesz, és a beépített, 60 GB-os SSD tárolónak köszönhetően minden adatunk villámgyorsan elérhető lesz.
A csúszós út sem áll az útjába - galériaA navigációs rendszer is fejlődött: az autó érzékelői segítségével ezentúl a GPS jel elvesztése után is képes lesz felismerni annak helyzetét, és tovább folytatni a navigálást. A megérkezést is igyekeztek megkönnyíteni a mérnökök, ugyanis 200 méterrel a cél előtt egy 360 fokos képet láthatunk majd az adott pontról, hogy semmi ne érjen minket meglepetésként – de akár a legközelebbi parkolóhoz is képes elvezetni minket a rendszer. Az új megoldás meg tudja tanulni a napi útvonalainkat is, ráadásul még a forgalmat is figyeli, így saját tapasztalataira építve képes alternatív útvonalakat felajánlani, hogy elkerüljük a dugókat.
Mindemellett az angolok egy Apple Watch applikációt is elérhetővé tettek, melynek segítségével az almás gyártó óráján is ellenőrizhetjük autónk állapotát és helyzetét – amit egyébként okostelefonunkról már eddig is megtehettünk. Ha mindez még nem lenne elég, az InControl Touch Pro mellé Meridian hangrendszer is dukál, mely már alapból is 11 hangszóróval (köztük egy mélynyomóval) és 380 W összteljesítménnyel érkezik, de felárért akár 17 sugárzót és 825 W-t is kaphatunk.
A Jaguar tehát nem veszi félvállról a megújulást, és ez a végeredményen is látszik: az XE egész jó teljesítményt nyújtott tesztünkön, és a fenti újdonságokkal karöltve még potensebbé válik a középkategóriában. Alig várjuk már, hogy a vadonatúj XF-et is részletesen górcső alá vehessük.




