2018. Április 24., Kedd

Frissitve:03:45:46

Régóta várunk rá – sportváltozatot kaphat az új Toyota Auris

Nyomtatás

A Toyota még tavaly jelentette be, hogy GR jelöléssel (ami a Gazoo Racing rövidítése) érkeznek majd a meglévő modelljeik megvadított verziói. A GR Sport változatok lesznek ezek közül a legjámborabbak, a sima GR helyezkedik majd középen, és a GRMN betűnégyes jelenti majd a csúcsot. A japánok pedig most azt is elárulták, hogy az új Auris is megkaphatja majd a GR kúrát, aminek kifejezetten örülhetünk.

A Toyota az elmúlt időszakban – legalábbis Európában – egyáltalán nem szolgálta ki a sportosabb változatokra vágyó vásárlók igényeit, ám a nemrég bemutatott, ám sajnos igencsak kis szériában készülő Yaris GRMN-nel megmutatták, hogy ők sem felejtették el, hogy milyen egy igazán dinamikus modellváltozat. A rajongók nagy örömére pedig úgy tűnik, hogy a jövőben több típus is kap majd hasonló kúrát, a következő pedig éppen a Genfben leleplezett Auris lehet.

Az Auris első körben valószínűleg nem a legvadabb GRMN, hanem a sima GR kezelést kapja majd meg. Ezek között nagyjából olyan különbségek lehetnek, mint mondjuk a Volkswagennél a Golf GTI és R kivitelek között, vagy éppen a Fordnál a Focus ST és RS között – míg a GR Sport valószínűleg olyasmi lehet majd, mint az R Line vagy az ST-Line változatok, amik inkább a külsőre mennek rá, mint a teljesítményre. Ugyan semmilyen hivatalos információ nincs ezzel kapcsolatban, de az Auris GR ezek alapján valahol 220-250 lóerő között helyezkedhet majd el, de még az sem kizárt, hogy ennél valamivel erősebb vagy éppen gyengébb lesz.

A teljesítménynövekedés mellett persze látványos külső elemek, sportosabb futómű, nagyobb fékek és egyéb kiegészítők is megtalálhatók lesznek majd a repertoárban, és nagyon reméljük, hogy a japánok Európában is bemutatják majd az autót. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a hamarosan érkező vadonatúj Toyota Supra hátán valamilyen formában szerepel majd a GR betűpáros – és nem csodálkoznánk, ha a GRMN verzió lenne a győztes.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark