Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Mostanában pezseg az élet a Nissan Juke körül, hiszen a tesztek lecsengése után a 485 lovas Juke R borzolta a kedélyeket – úgy Dubai utcáin, ahogy aztán később Budapesten is. Ezúttal pedig, felocsúdva a lóerők és a zseniális összkerékhajtás mámorából a gyártó sportrészlegének tuningverziójáról adhatunk hírt.

A legsportosabb polgári Juke - galériaA japánok ráadásul roppant stílusosan, a 24 órás Le Mans őrületének első napján mutatják be a morcosított Juke-ot. A 2011-es Tokiói Autószalonon bemutatott koncepció szériaérett változata áll most előttünk, amely hamarosan hazánkban is megrendelhető lesz a Nissan értékesítési pontjainál.

A Nismo csomag egyébként komplett aerodinamikai csomagot tartalmaz, így mokányabb jelleget kölcsönző lökárítókat, küszöböket, illetve új hűtőmaszkot, de nem szabad megfeledkeznünk a 18 colos könnyűfém felnikről, illetve a hátsó légterelőről sem.

A sportosabb menettulajdonságokhoz a feszesebb felfüggesztéssel és a közvetlenebbre hangolt kormányzással járul hozzá a Nismo, illetve a nyomatékvektorozással operáló összkerékhajtást is a dinamizmus jegyében hangolták át. Egyedül az 1,6 literes, a gyári verzióban 190 lóerőt produkáló turbómotorról nem szólt a Nissan, ám előfordulhat, hogy néhány lóerőt még kisajtoltak a feltöltött négyhengeresből.

Vállas legény - galériaAz utastérben a szokványos változtatásokat eszközölték a japánok, ennek megfelelően új kormány és pedálok, más műszercsoport, valamint váltógomb jár a Juke Nismóhoz. A sportosabb hangulat érdekében az új ajtókárpitok és a piros varrással ékesített sportülések sem maradhattak ki. Az európai értékesítés 2013 januárjában indul meg.