Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Két új, beszálló dízelvariánst kínál ezentúl az Audi az A5 Sportback és Coupé modellekhez. A kétliteres dízelmotor két teljesítményváltozata eddigi társaikhoz képest magasabb fokú takarékosságot ígér.

Az új 136 és 163 lóerős variánsok az eddigi 143 és 177 lóerős verziók mellett lesznek elérhetőek a kínálatban, szériában pedig ők is hatfokozatú kézi váltót kapnak. Az izmosabb variáns mindkét modellhez elérhető lesz, és a kupéban a 8,4 másodperces 0-100-as sprint, valamint a 225 km/h-s végsebesség mellett 4,4 literes vegyes fogyasztás elérésére is képes lehet a gyáriak szerint.

Ugyanezt az étvágyat hozza a szerényebb teljesítményű kivitel is, ám az a négyajtós Sportback-ben – ugyanis csak ahhoz lesz elérhető. A beszálló eTDI menettulajdonságai még is elfogadhatóak: 9,5 másodperces 0-100-as sprint és 212 km/h-s végsebesség jutott neki osztályrészül.

Az új típusok hazai forgalmazása néhány hónapon belül biztosan megkezdődik, és körülbelül 10,5 ill. 11,5 millió forint közötti alapáron lesznek elérhetőek.