.jpg)
A Jaguar a Pekingi Autószalonon több újdonságot is bejelentett a márka háza tájáról. A kínai kiállításon a márka vezetősége teljesen friss fejlesztésű, kompresszoros V6-os erőforrásokról (amelyek a jelenlegi, 385 lovas 5-literes V8-as benzineseket váltják majd), egy rövidesen bevezetésre kerülő, Fordtól származó négyhengeres egységről, de egyéb újdonságokról beszélt.
A márka legnagyobb csillaga a Pekingi Autószalonon persze a nyújtott tengelytávú, limitált Jaguar XJ Ultimate, amely minden földi jóval kényezteti négy utasát, ám mivel a típus kizárólag a kínai piacon lesz elérhető, ezért sokkal fontosabbak számunkra a Jaguar technikai érdekességei. Remek hír, hogy immár teljesen biztossá vált egy kétüléses, nyitható tetejű, és természetesen hátsókerekes kompakt sportautó piacra kerülése, amely állítólag F-Type néven kelletheti magát. A roadster meghajtásáról egy új erőforrás gondoskodik majd, melynek egyszerűbb változata a cég nagy szedánjaiban is szolgálni fog. A 3-literes V6-os benzinest kompresszor lélegezteti, s a motor az 510 lóerős, szintén kompresszoros ötliteres V8-as egyenes ágú leszármazottja.
A V8-as benzinmotorokat egy új, 3-literes V6-os kompresszoros váltja 340/380 lóerővel
Az F-Type motorházteteje alatt 380 lóerőről és 460 Nm-es csúcsnyomatékról beszélhetünk, ezek pedig több mint meggyőző értékek egy 3-literes egységtől. Az XF és XJ limuzinokban állítólag 340 lóerőre és 450 Nm-re "butítják” a tervezők a V6-ost a kellemesebb nyomaték-karakterisztika, illetve vélhetően a fokozottabb élettartam végett. A többek között a Porsche Boxster ellen ringbe küldött F-Type erőátviteléről szériában hatsebességes kézi váltó gondoskodhat start/stop rendszerrel kombinálva, ám felárért a ZF által szállított nyolcfokozatú, szintén start/stopos automata is elérhető lesz a kínálatban - utóbbi a 340 lovas XF-ekben és XJ-kben a szériafelszereltség részévé válik.
Ha már szóba jött az XF és az XJ, további újdonság a két modell esetében, hogy az általunk is tesztelt Range Rover Evoque-ból ismerős, Ford által szállított kétliteres, négyhengeres EcoBoost motor elérhető lesz hozzájuk. A 240 lóerős, 340 Nm-es csúcsnyomatékú turbómotor a nyolcsebességes ZF-váltóval kombinálva 7,5 másodperc körül lesz képes álló helyzetből 100 km/h-s sebességre gyorsítani a nagy Jaguarokat, melyeknek fogyasztása jóval kedvezőbb lesz az eddigi benzinesekénél.
Nagyon ígéretesnek tűnik a Jaguar új sportkocsija, a kétüléses F-Type roadster
A zászlóshajó XJ esetében különben rövidesen egy kisebb ráncfelvarrást is eszközöl a Jaguar, aminek keretében a közel három éve változatlan formában dolgozó technikát kicsit felfrissítik a tervezők - a facelift legnagyobb eleme az új váltó lesz: a régi hatgangos automatákat minden esetben a korábban is említett, nyolcsebességes, jóval hatékonyabb szerkezetek váltják. Természetesen különféle extrákkal és néhány apróbb módosítással is számolhatunk.
