Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Éppen tegnap számoltunk be róla, hogy egyediségét valamelyest feladva, a kínálatba sokkal inkább beleolvadva vált komolyabb és jobb minőségű autóvá a frissített Citroën C4 Cactus. Már akkor is lehetett sejteni, hogy valami turpisság van a dologban a franciák részéről, és nem is kellett sokáig várni rá, hogy kiderüljön, miről is van szó: a gyáriak nyugdíjazzák az igencsak elavult C4-est, és utód híján a Cactusnak kell majd helyettesíteni az autót a következő néhány évben.

A C4 Cactus tehát azért fejlődött ilyen sokat, mert ezentúl a kompaktok között is meg kell majd próbálnia felvenni a versenyt, vagy legalábbis kellett egy olyan autó a Citroënnek, amit fel tud ajánlani a vásárlóknak a C4 helyett. Előbb vagy utóbb egyébként jön majd az utód, ám a hírek szerint erre legalább 2020-ig várnunk kell, így modellciklusának második felében egy jóval nagyobb feladattal kell majd megbirkóznia a Cactusnak, a következő generációt pedig úgy tervezik majd meg, hogy mindkét modell helyét át tudja venni.

Ez az oka a komolyodásnak - ezentúl a kompaktok között is versenybe kell szállnia

A témában maga Xavier Peugeot, a gyáriak termékfelelőse szólalt meg: „A jelenlegi C4 közel hét éves, így mindenkinek meg kell értenie, hogy döntést kellett hoznunk, és a C4 Cactus került előnybe. A C4 Cactus után egy olyan modellt kell majd piacra dobnunk, ami megőrzi a Citroën értékeit. Elmondhatom Önöknek, hogy a C szegmensben szereplő modellünk, a C4 Cactus következő generációja más lesz. Egyedinek kell maradnunk.” Úgy látszik tehát, hogy 2020-ban egyszerre pótolják majd az akkorra kifutó C4 Cactust és a következő hónapokban leköszönő C4-et, azonban a következő pár évben akár ez a terv is változhat.

Kommentek