2018. Április 24., Kedd

Frissitve:03:45:46

Véget vet az egyenarculatnak a Hyundai? – eltérőbb modellek jönnek

Nyomtatás

Manapság már meg sem lepődünk azon, hogy egy gyártó modelljei szinte a megszólalásig hasonlítanak egymásra. Legjobban talán a prémium kategóriában figyelhető meg mindez, de manapság már szinte minden gyártóra elmondható ugyanez – néhány üdítő kivételtől eltekintve, mint például a Suzuki, ahol gyakorlatilag nem találhatunk két azonos stílusú típust. Ezúttal a Hyundai dizájnstúdiójának vezetője, Luc Donckerwolke tett ígéretet, hogy ezen változtatni fognak.

 

hasonló nyilatkozatokkal tele a padlás, de azért minden alkalommal reménykedünk benne, hogy ezúttal talán valóban igaznak bizonyul az, amit az adott márka képviselője állít. Ezúttal a Hyundai formatervezésért felelős vezetője árulta el, hogy a koreai márka hamarosan változtatni fog ezen. „Arra van szükségünk, hogy minden modellünknek saját személyiséget adjunk. Egyelőre még korai erről beszélni, de az év végén, vagy a jövő év elején mutatunk majd néhány olyan autót, ami bizonyítja, hogy nincs szükségünk teljesen egységes stílusra” – mondta Donckerwolke.

Abban persze már most biztosak lehetünk, hogy néhány jellegzetes elem, amiről rögtön felismerhető az adott márka, minden autón fel fog majd tűnni, de ettől függetlenül reméljük, hogy beváltják az ígéretüket a gyáriak, hiszen nem csak az adott márkának, de az utcaképnek is nagyon jót tenne a változatosság. Ezt emelte ki Donckerwolke is annak kapcsán, hogy a Hyundai anyaországában rengeteg autót adnak el, és mivel szinte az összes egy kaptafára épül, így nagyon unalmas képet festenek az utcák – ezt pedig nem szeretnék.

Természetesen a Hyundai luxusmárkája, a Genesis is szóba jött, ami a hírek szerint hamarosan Európában is megjelenhet. Ennek kapcsán annyit árult el a főtervező – aki egyébéként korábban a Bentley szolgálatában állt –, hogy egy ilyen, új prémium márkának muszáj valamelyest visszafogottabbnak maradnia, ugyanis ha túl korán vágnak bele egy merészebb dizájnvonalba, akkor sok potenciális vásárlót elveszíthetnek. Korábban arról is szóltak hírek, hogy a Genesis a látványos Essentia koncepciót is gyártásba küldheti az évtized végén, amivel kapcsolatban támogatását fejezte ki Donckerwolke. Kíváncsian várjuk, hogy mennyi valósul majd meg a vezető ígéreteiből.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark