Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Renault nagy örömünkre mindent belesűrített néhány percbe, amiről egy autórajongó csak álmodhat. A ’60-as évek sztárja, a gyönyörű Alpine Berlinette ugyanis versenyre kel az egyelőre tanulmány státuszú A110-50-essel, miközben az újdonság 3,5 literes V6-os motorjának veszélyesen reszelős hangja némi lavinaveszélyt okozva tölti be a hegyi szerpentineket. Noha a felvételek heves szívdobogást is okozhatnak, aggodalomra nincs okunk, hiszen a volán mögött Jean Ragnotti ül, akinek régi énjét ugyanúgy legyőzi az új bölcsessége, ahogy a friss Alpine műszaki fölénye a háta mögé utasít … nos, majdnem mindent.

A Formula-1-es technológiával alaposan megtűzdelt autó ugyanis nem is túlságosan kihegyezett módon, 7200-as fordulaton már több mint 400 lóerős teljesítményt enged szabadjára, 422 Nm-es nyomatékkal nyúzva meg az abroncsokat. A kipufogókat elhagyó tűzcsóva már csak hab a tortán, s miközben az érzékeinket hatalmas adrenalin-fröccs élesíti a végsőkig, a rajongók és a potenciális vásárlók nyomására talán még arra is van esély, hogy a Renault által feléleszteni tervezett márka épít majd egy olyan sorozatgyártású autót, ami ismét képes lesz elvezetni a Senna által említett alagútba.