
Ismét érdekes hírek láttak napvilágot az elektromos autózás terén meghatározónak mondható Tesla háza tájáról. Mint tudjuk, az amerikai vállalat partneri viszonyban van a Mercedes-Benzzel, melynek keretein belül az amerikai cég az elektromos B-osztályhoz szállít akkumulátorokat, amiért cserébe más autóipari alkatrészeket kap. Most azonban úgy tűnik ez nem elég nekik, és a BMW-vel is szeretnének közösködni.
Egy interjúban a minap Elon Musk - a Tesla vezére - lehetséges együttműködésről beszélt cége és a BMW között, melynek legfőbb témája az akkumulátor-technológia, az elektromos töltőállomások fejlesztése és a szénszál erősítésű műanyag elemek gyártása.
Talán az i8 csúcstechnikája vonzza a Teslát
Musk úr egy akkumulátorok előállításával foglalkozó üzem beindításáról is beszélt, mely Németországban kapna helyet. Az ötlet mögött pedig az ország utolsó ilyen létesítményének bezárása áll. Az említett gyártósor egyébként a Daimler tulajdonában volt, és Kamenzben üzemelt, ám nemrégiben leállították, ami megnyithatja az utat a Tesla és a BMW előtt. A kérdés már csak az lehet, hogy vajon miért nem a Mercedessel karöltve tervezgetnek hasonlót az amerikaiak.
Amikor az igazgatót arról kérdezték, hogy márkájának kínálatában megjelenhet-e egy konnektorról tölthető hibrid modell, az úriember igencsak rosszalló tekintetek közepette egyértelmű nemmel felelt. Musk úr a hasonló járműveket a kétéltű szerkezetekhez hasonlította, melyek szerinte sem a vízen, sem pedig a szilárd talajon nem nyújtják azt, amire egyfunkciós társaik képesek.
A B-osztály akkumulátorait a Tesla szállítja
A Tesla lépése a bajorok felé mindenesetre több mint érdekes, legalábbis a Mercedes-Benzzel élő kapcsolatuk fényében. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a BMW i sorozatának jövőbemutató technológiája valamelyest közelebb áll az amerikaiak filozófiájához, még ha a csillagosok is erősen nyitnak az elektromos autózás felé. Az mindenestre biztos, hogy a hasonlóan nagy vállalatok összefogása a villanyos közlekedés terén mindenki számára csak előnyökkel járhat.
