Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Tesla első komoly, az egész világot bejárt próbálkozása nem volt más, mint az elektromos Tesla Roadster, amely rétegmodellként érthető okokból kifolyólag nem tudott igazán nagy darabszámot produkálni. Azonban a Model S, a Model X és a Model 3-mal kiegészült palettán továbbra is van helye a sportos, nyitott típusnak – hamarosan érkezik a több szempontból is nagy fejlődést mutató második generáció.

Persze az amerikaiak jelen pillanatban az elérhető árú elektromos autón, a Model 3 részletein és piaci bevezetésén dolgoznak, de mellette már a második generációs Roadsterről is tudni lehet némi információt. Mind közül a legbiztosabb, hogy érkezni fog a nyitott modell, azonban még sokat kell várni rá – az újdonság mintegy 3 múlva mutathatja csak meg magát. A Tesla pedig alapos a titoktartást illetően, aminek eredményeképpen sok részletet nem tudhatunk sajnos a Roadster második szériájáról.

Ezúttal Peter Bardenfleth-Hansen, a Tesla skandináv országokért felelős vezetője egy göteborgi előadás során ejtett el néhány apróbb információmorzsát, amelyek alapján már van némi elképzelésünk a fejlesztések irányáról.

A szakember elmondta, hogy az új Roadster „kicsit másképp néz majd ki, kicsit gyorsabb és kicsit nagyobb lesz”. Az alapokat vélhetően a Model 3 platformja adja majd, miközben az erőteljesebb elektromos hajtáslánc teljesen érthető előrelépés a konstruktőr részéről.

Azonban az új verzió érkezéséig más teendője is van az amerikai márkának, hiszen a Roadster tulajdonosok számára már jó egy éve ígéretet ettek a 3.0 frissítés bemutatásával kapcsolatban. A jelenlegi modellnél mindez új aerodinamikai csomagot, új, alacsonyabb gördülési ellenállású abroncsokkal szerelt kerekeket és új akkumulátor csomagot jelent. Utóbbit az LG gyártja és a felsoroltak közül jelenleg csak ezt tette elérhetővé a Tesla.