Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Porsche a sikeres Cayenne luxus-SUV következő, immár harmadik generációját bármikor bejelentheti, hiszen a Cayenne jelenlegi szériája már hosszú-hosszú évek óta piacon van, és a vérfrissítés elkerülhetetlen, hiszen hiába remek autó még mindig, a kategóriában óriási a harc, és azért már érződik rajta a kor. Egyesek a napokban is tartó Genfi Autószalonra várták a leleplezést, azonban a Porsche végül egyéb világpremiereket hozott Genfbe, vagis a Cayenne kicsit későbbre csúszik, de az szinte biztos, hogy még idén megérkezik a bejelentés az új modellről.

Az alapok tekintetében biztosra vehetjük, hogy számos ponton az új Panamerával közösködik majd az autó, már ami a fedélzeti elektronikát, az extra-arzenált, valamint a hajtásláncokat illeti. Ez egyben azt is jelenti, hogy a pletykák szerint (bár ez ugye még nem hivatalos, így nem biztos) a jelenleg futó 8-sebességes Tiptronic automataváltókat az új Panamerában alkalmazott vadonatúj 8-sebességes duplakuplungos PDK válthatja, a motortérben pedig fontos megújulásokat várhatunk - a Porsche első embere, Oliver Blume ‘elkotyogta’, hogy a Panamera sorozathoz hasonlóan az új Cayenne csúcsmodellje első ízben egy (konnektoros, ún. plug-in) hibrid lesz, Turbo S E-Hybrid néven.

Az új Cayenne Turbo S E-Hybrid a Panamera Turbo S E-Hybrid 680 lóerős hajtásláncát örökölheti

Blume Úr további részleteket nem árult el, azonban nem kell ‘atomfizikusnak’ lennünk ahhoz, hogy kitaláljuk: minden bizonnyal a Genfben leleplezett Panamera Turbo S E-Hybrid hajtásláncáról van szó, ami egy 550 lóerős V8-as kétturbós 4-literes benzinmotorból, valamint egy 136 lóerős (100 kW) villanymotorból áll. A két erőforrás együttesen 680 lóerőt és 850 Nm-t produkál a Panamera lemezei alatt, és vélhetően a Cayennek csúcsa is ezekre az adatokra lesz képes. Az akkucsomag egyébként a Panamerában 14,1 kWh-s, amivel akár 50 km-t képes elektromos üzemben megtenni a luxuslimuzin, de elképzelhető, hogy a nagyobb, nehezebb Cayenne nagyobb akkupakkot kap.

Egyébként vélhetően a többi hajtáslánc is a Panamerától érkezik majd a Cayenne-hez: például a gyengébb, 462 lóerő rendszerteljesítményű, szintén konnektoros E-Hybrid rendszer, valamint a 2,9-, 3-, és 4-literes V6-os ill. V8-as turbós benzinmotorok, illetve az új 4-literes V8-as dízel. És az is biztos, hogy a Cayenne nem csak modernebb, de könnyebb is lesz a mostaninál.

A jelenlegi Porsche Cayenne szép lassan nyugdíjba vonul, rövidesen érkezik a 3. generáció

Korábban egyébként már írtunk az újdonsággal kapcsolatos pletykákról, azonban a találgatásokra majd csak az új Cayenne hivatalos bejelentésekor fog választ adni a Porsche, vélhetően még idén, az év második felében.