Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Autóba fektetni manapság jó választás lehet, persze közel sem mindegy, hogy milyen négykerekűről van szó. A különböző aukciókon csillagászati összegekért kelnek el a ritkább modellek, és sokszor még a veterán kort sem kell megvárniuk a tulajdonosoknak. Így volt ez egy 1993-as Porsche 911 Carrera RSR 3.8 esetében is, amely elképesztő összegért cserélt gazdát nemrég: pontosan 623,25 millió forintért kelt el a ritka német sportautó.

Minden szempontból különleges - galériaA képek alapján csalóka lehet az autó állapota, hiszen bár igencsak leharcoltnak tűnik, valójában egy hibátlan, alig használt négykerekűről beszélhetünk, amin mindössze a hosszú, garázsban töltött évek látszanak meg – persze nyilvánvalóan jó néhány elöregedő alkatrészt ki kell majd cserélni. A különlegességből egyébként mindössze 51 darab készült, és az ezüstszínű fényezéssel, lila keréktárcsákkal és aranyszínű féknyergekkel ellátott példány még ezek közül is kiemelkedik – arról nem is beszélve, hogy mindössze 10 kilométert tett bele tulajdonosa, amit őszintén szólva nemigen értünk.

Ha mindez még nem lenne elég, a látványos külső megoldások mellett az utastér teljes egészében vörös bőrrel van borítva, ami még tovább emeli az autó értékét, hiszen az 51-ből mindössze két példány hagyta el ebben a konfigurációban a gyártósort. Belül egyébként valóban kifogástalan állapotnak örvend az autó.

Az utastér is egyedi - galériaEnnél azonban jóval izgalmasabb a motortér tartalma, hiszen a lassan 25 éves Porsche még a mai sportautókat is képes megszorongatni. A 3,8 literes egység 350 lóerőre és 385 Nm-es csúcsnyomatékra képes papíron, ám a valóságban a mérések szerint ennél 25 lóerővel több bújik meg a szívómotorban. Az RSR ezzel akár 3,9 másodperc alatt képes elérni a 100 km/h-s sebességet, amihez persze az is kell, hogy a sofőr kellő ügyességgel kezelje az ötsebességes manuális váltót.

A vezetés szerelmesei számára teljesen érthetetlen lehet, hogy előző tulajdonosa miért tartotta egy garázsban bezárva az autót, és csak reménykedni tudunk benne, hogy az új gazdája egy kis felújítás után megadja majd a lehetőséget az RSR számára, hogy kibontakoztathassa elképesztő képességeit. Habár befektetésnek sem utolsó a ritka Porsche, mi azért reméljük, hogy ha nem is sokat, de néhány ezer kilométert azért belepörget majd a boldog vásárló.