
A Hyundai Tucson alá sorol be méretben a koreai gyártó legfrissebb újdonsága, amely a kis crossoverek népszerűségi hullámát meglovagolva többek között az Opel Mokka X ellenében érkezik majd. Méghozzá nem akármilyen formákkal, amelyet az ízelítő kép is bizonyít.
Első pillantásra nem látunk mást, csak egy különösen vékonyra szabott fényforrást. Ám ha jobban megnézzük, a hűtőrács tetejére telepített búra alatt csak a nappali menetfényt és az irányjelzőt találjuk. Hasonlóan mondjuk a Citroën vagy a Nissan megoldásához a Hyundai esetében is alul kaphat helyet a tompított és a távolsági fényszóró, ami már önmagában is merész, hangsúlyos formatervről gondoskodhat.
A Kona néven érkező újdonság egyes információk szerint az i20 platformját használja majd, miközben a motorpaletta az i30-ból lehet majd ismerős. A gyártó sportos vezethetőséget, a kategória egyik legtágasabb belső terét és különösen hangsúlyos formatervet ígér.
Jön a Kia-tesó is, amely méretben a kategóriák közötti Niro alá sorol be
Mindez ráadásul már az idén megvalósulhat, az újdonságot pedig a Kia saját testvérmodellje követheti, Stonic néven.
