
A legtöbb nagyobb autógyártó szinte egytől egyig felfedte már terveit az autonóm autózással kapcsolatban, azonban a Toyota eddig egyelőre csendben volt. Ezen azért annyira nem csodálkozunk, hiszen a japánok általában nem sietnek az ilyen jellegű technológiai fejlesztésekkel – biztonsági asszisztens csomagjuk is igen későn mutatkozott be, viszont rögtön megbízható működéssel zárta szívünkbe magát. Most azonban végre az önvezető négykerekűekkel kapcsolatban is megszólaltak, hogy bejelentsék, a siker érdekében összeálltak az egyik számítástechnikai óriással, az Nvidiával.
A bejelentés lényege természetesen az volt, hogy a két cég olyan hardveres és szoftveres fejlesztések kedvéért bútorozik össze egy kis időre, melyeknek köszönhetően akár már a következő néhány évben piacra kerülhet a Toyota első – legalábbis részben – önvezető négykerekűje. A japánok autóiba az Nvidia Drive PX AI névre keresztelt platformját építik majd be, mely képes olyan tanulási folyamatokra, amiknek köszönhetően minden helyzettel meg tud majd birkózni az utakon. Az Nvidia elárulta, hogy a fent említett rendszer szíve a Xavier processzor, mely elfér akár a tenyerünkben is, és képes másodpercenként 30 billió műveletet végrehajtani. Az elképesztő mennyiségű adat pedig az autók lézeres detektoraiból, kameráiból és egyéb érzékelőiből érkezik majd be. A világ jelenleg második legnagyobb gyártója és új partnere tehát nem veszik félvállról a feladatot.
A partneri megállapodás kapcsán a gyáriak ügyvezető igazgatója, Ken Koibuchi is megszólalt: „a Toyota már 20 éve dolgozik az önvezető technológián, annak reményében, hogy nullára csökkenhet a végzetes balesetek száma, és sokkal élhetőbb, mindenki számára elérhető közlekedést teremtsen meg. Ennek az együttműködésnek köszönhetően szeretnénk felgyorsítani a fejlesztéseket, és még biztonságosabbá és elérhetőbbé tenni ezt a technológiát.” Minderre pedig talán nem is kell már olyan sokat várnunk, hiszen egyes gyártók már az évtized végére beígérték első teljesen autonóm autózásra képes modelljüket.
