- Részletek
- Írta: Vajda János
Az elmúlt években, évtizedben megfigyelhettük, hogy a gyártók egyre több kategóriában kívánnak részt venni, és néhány esetben már-már követhetetlennek bizonyulnak a modellpaletták. Ez pedig különösen igaz a prémiumgyártók esetében, hiszen általánosságban elmondható, hogy a prémiummárkák rendkívül széles modellpalettável rendelkeznek, s még közöttük is kiemelkedik a BMW, valamint a Mercedes-Benz. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
Eddig nem volt könnyű dolga annak, aki egy megfelelően motorizált benzines Renault Kadjarra vágyott, ugyanis a franciák különben remek, kiváló ár/érték arányú közepes méretű crossoveréhez mindeddig egyetlen benzinmotor volt elérhető a 130 lóerős 1,2 literes turbós 4-hengeres képében, amelynek bár papíron korrektnek tűnnek a specifikációi, a kis ‘egykettes’ azért elég lagymatagul mozgatta a nem éppen pehelysúlyú, ráadásul szép nagyra nőtt szabadidőmodellt. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

A Volkswagen már gőzerővel teszteli a Polo vadonatúj, 10. generációját, ami immár biztossá vált, hogy még idén bemutatkozik: a legfrissebb hírek szerint a kisautót a németek a szeptemberi Frankfurti Autószalonon fogják leleplezni. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Szinte hihetetlen, de már több mint 3,5 éve mutatkozott be a Porsche 918 Spyder sorozatgyártású változata. A németek hibrid szuperautójából ráadásul 2015-re elkészült mind a 918 darab, így igencsak nehéz helyzetben lehetnek azok, akik minden áron szeretnének a garázsukban tudni egy példányt – persze a „használtpiacon” mindig találni egyet-egyet, természetesen csillagászati áron. A fény azonban felcsillant az alagút végén, ugyanis a gyáriak elárulták, hogy nem marad utód nélkül az autó. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A McLaren Genfben leleplezett vadonatúj modellje elképesztő képességekkel lett felruházva. A 720S menetteljesítményei már-már a szuperautók mezőnyébe emelik az autót, az angolok azonban nem elégednek meg ennyivel. Akárcsak a 650S-ből, az újdonságból is elkészül majd az úgynevezett Long Tail, azaz LT jelű változat, amely nem csak erősebb, hanem könnyebb és fürgébb is lesz – persze még várnunk kell rá. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Jó hír az autósok számára, hogy a MOL tegnap bejelentette, ezen a héten a szerdai után még egyszer csökkenni fognak Magyarországon az üzemanyagárak. A szokásos péntek helyett ezúttal szombaton, vagyis holnap fog életbe lépni az árcsökkentés, hiszen a március 15-i munkaszüneti nap miatt egy nappal eltolódott a ‘menetrend'. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Volvo hatalmas erőkkel készül az elektromos jövőre: mostantól – illetve már a 2014-ben bemutatott új XC90-től – minden újonnan érkező modelljük palettáján legalább egy konnektorról tölthető hibrid változat helyet kap majd, és 2019-ben bemutatják első teljesen villanyos típusukat is. Eddig nem túl sok információval szolgáltak nekünk a két év múlva érkező újdonsággal kapcsolatban, de a Genfi Autószalonon azért elárultak néhány részletet a svédek. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
Bizonyára sokan egyet értünk abban, hogy a Volkswagen formatervezői lenyűgöző munkát végeztek a Genfi Autószalonon leleplezett Arteon modellel, amely a (Passat) CC egyenes ágú utódjának tekinthető. Elődjéhez hasonlóan az Arteon is az aktuális Passat alapjaira épül, ám formáját tekintve szinte semmi köze nincs a Passathoz. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Zöld Pokolként is emlegetett, mára legendássá vált Nürburgring Nordschelife körrekordjáért már hosszú évek óta folyik a küzdelem az autógyártók között, ám talán a Lamborghini Huracán Performante legutóbbi csúcsa kavarta fel leginkább az indulatokat, ugyanis sokan csalással vádolják az olaszokat. James Glickenhaus autógyűjtő, és az SCG (Scuderia Cameron Glickenhaus) márka egyik alapítója megelégelte ezt, és szervezne egy versenyt, amelyen azonos, és kívülállók által ellenőrzött körülmények között kellene helytállnia a különböző sportautóknak. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Az új Hyundai i30 csúcsváltozatot kap: N utónéven hamisítatlan sportkompaktot készít a koreai vállalat. A típus fejlesztése már az utolsó simításokhoz közeledik, melynek keretében az újdonságot éppen jeges/havas körülmények között tesztelik Svédországban, méghozzá nem is akárhogyan. Mindezt most videón is megtekinthetjük. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

A Porsche a sikeres Cayenne luxus-SUV következő, immár harmadik generációját bármikor bejelentheti, hiszen a Cayenne jelenlegi szériája már hosszú-hosszú évek óta piacon van, és a vérfrissítés elkerülhetetlen, hiszen hiába remek autó még mindig, a kategóriában óriási a harc, és azért már érződik rajta a kor. Egyesek a napokban is tartó Genfi Autószalonra várták a leleplezést, azonban a Porsche végül egyéb világpremiereket hozott Genfbe, vagis a Cayenne kicsit későbbre csúszik, de az szinte biztos, hogy még idén megérkezik a bejelentés az új modellről. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

A Volkswagen genfi standjának középpontjában a szépséges Arteon állt, ami az új Passat alapjait felhasználva a sikeres (Passat) CC utódjaként hivatott rövidesen piacra lépni, azonban több érdekességet is tartogat Genfben a kilátogatók számára a márka: például az új Golf R-t, ami a Golf család ráncfelvarrásának keretében frissült fel, és kínálata opcionálisan a Performance csomaggal gyarapodott. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A vadonatúj Volvo XC60 éppen egy hete mutatkozott be, és már a leleplezés napjától lehetőségük van megrendelni a vásárlóknak – akár hazánkban is. Ennek megfelelően természetesen már a részletes árlista is rendelkezésre áll, amit mindenképpen érdemes megvizsgálnunk, ugyanis a nagyobb testvérek tudását egy az egyben átvevő közepes SUV bizony joggal pályázik kategóriájának trónjára. A kérdés már csak az, hogy mindez a tudás mennyibe kerül. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Miközben próbál felnőni a Model 3 sikeréhez, mint igazi tömeggyártó, valójában még nagyobb terveket dédelget a kizárólag elektromos autókat készítő Tesla. A hírek szerint a középkategóriás szedán alapjain rövidesen bemutatkozik a közepes SUV, amely egészen könnyen válhat a márka legnépszerűbb modelljévé. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Miután szakított évtizedes kötelékével, mint Rozsomák Farkas, Hugh Jackman még több időt fordíthat új mozikban való tündöklésre – a legfrissebb hírek szerint pedig egy új produkcióban kaphat főszerepet, méghozzá az autóipar egyik legnagyobb, de kétségtelenül legkarakteresebb egyéniségének szerepében.
Add a comment



