Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Korábban már számos pletyka napvilágott látott arról, hogy a Mercedes-Benz SLK, vagyis a modellfrissítés óta SLC pályafutása véget ér. Most még több gyártóhoz közeli információforrás megerősítette: az egykoron korszakalkotó kis roadstertől ideje búcsút venni.

A sportos vagy szellős kis roadsterektől különösen nehéz búcsút venni, hiszen annak ellenére, hogy az SLC nem a legjobb választás a piacon (amit az eladások is bebizonyítanak), azért mégis szívmelengető dolog birtokolni egyet. Már csak azért is, mert egy darabka történelem is jár hozzá. 1996-ban ugyanis az SLK volt az első modell, amely a keménytetős kabrió/roadster műfajt megalapította, és már csak ezért is nagy népszerűségnek örvendett. Az R170-es után persze jött az R171-es (SLR-re hajazó) generáció, amelyet a jelenlegi R172 váltott, amit a 2015 év végi ráncfelvarrás óta a gyártó új nómenklatúrájának megfelelően SLC-nek hívnak.

A Mercedes-Benz az utóbbi időben kövér szelekkel töltötte meg a kabriózás szerelmeseinek vitorláit. Az S-osztály Coupé nyitott verziójának premierjét követően megérkezett az SL frissített kiadása, amelyet most az SLK erősen ráncfelvarrott változatának bemutatása követ. A kis roadstert újragondolására hívja fel a figyelmet az új elnevezés: innentől SLC néven folytatja karrierjét - nem sokáig. Nézzük, hogy mit is vesztünk vele!

Szemből erőteljes a változás - galériaAhogy az SL-nél, úgy az SLC esetében is főleg szemből egyértelműek a modellfrissítés okozta változások. Az új, gyémántmintás hűtőrács, az átrajzolt lökhárítók, és a Mercedes aktuális portfóliójába beleillő első világítótestek azonnal elárulják az újdonságot, amely teljes LED-es fényszórórendszerrel is elérhető. A nyitható keménytető mechanikáján is csiszoltak a tervezők, így az már 40 km/h-s tempóig nyitható/zárható.

Belül a főbb részegységek megőrizték kialakításukat, így továbbra is nyomokban az SLS szuperautóra emlékeztetnek. Új viszont a kormánykerék, a műszercsoport, a hétcolos központi rendszer és a székek kialakítása, valamint kárpitozása, és természetesen teljesen megújult a kárpitozás és a betétek kínálata.

Felszereltség tekintetében itt újdonság a többi modellből már ismert üzemmód-választó kapcsoló, amelyben gazdaságostól sportosig hangolhatjuk a hajtáslánc viselkedését. Emellett a széria és opcionális biztonsági segédrendszerek arzenálja is kibővült.

Négy+egy hajtáslánccal nyit a kínálatA modell ötféle hajtáslánccal elérhető – mindegyik erőforráshoz már az új fejlesztésű, kilencfokozatú automataváló társítható vagy jár szériában. Az SLC 180 viszont hatfokozatú kézi váltóval jelenti a kínálat legelérhetőbb modelljét. 1,6 literes turbómotorja 156 lóerőt és 250 Nm nyomatékot teljesít, a vegyes gyári fogyasztás pedig 5,6 literben megáll. A változat 8 másodperc körüli 0-100-as sprintjének közel egy szekundumot alákínál a kétliteres turbómotorral érkező SLC 200, amely 184 lóerőt és 300 Nm nyomatékot bocsát vezetője rendelkezésére.

Kilencfokozatú automataváltóval - galériaInnentől kezd érdekessé válni a helyzet és alapfelszereltséggé a 9G-Tronic automataváltó. Az SLK 300 szintén kétliteres turbómotorja 245 lóerőt és 370 Nm nyomatékot kínál, a hozzá tartozó éppen 6 másodperc alatti 0-100-as sprint pedig már bőven sportos menettulajdonságokat sejtet. Eközben a fogyasztás sem rossz: a gyári adatok 7 liter alatt maradnak. Ha már fogyasztás: az SLC 250 d dízelmotoros hajtáslánc lesz a kínálat hatékonysági bajnoka: a 204 lóerős 2,15 literes öngyulladós beéri 4,4 literrel 100 kilométeren.

Az AMG verzió esetén azonban nem ez számít. A korábbi V8-as helyett a Mercedes-AMG SLC 43 motorterébe a más modellek AMG Sport verziójában már látott biturbó V6-os erőforrás került. A 367 lóerő és az 520 Nm csúcsnyomaték magáért beszél, különösen, hogy utóbbi már 2000-es fordulaton megérkezik. Az eredmény nem marad el: a 4,7 másodperc mellé 250 km/h-ban limitált végsebesség érkezik, és egyébként hatékonyság szempontjából sem rossz a hátsókerékhajtású modell, a gyári adatok 7,8 literes adatot súgnak.

Szívó V8 helyett biturbó V6 az AMG-benAz AMG változathoz a mérnökök sportosabbra hangolták a kilencfokozatú automata programozását, és egyedi, áttervezett futóművet tettek alá. Emellett fokozták a váltó és a motor rögzítésének keménységét, így élénkebb reakciókra és fokozott közvetlenségre számíthatunk. A hangolásnál egyébként nem a radikálisan sportos kompromisszum lebegett a tervezők szeme előtt, mint inkább egy minden körülmények között élhető mindenes teljesítmény – erre erősít a szériában járó adaptív lengéscsillapítás is.

Azért az élvezeteknek sem kell nemet mondani: felár ellenében korlátozottan önzáró differenciálmű rendelhető a modellhez, a sperrdiffi mellett pedig a kapcsolóható kipufogórendszer dölyfös dallamai is kellemes perceket okozhatnak.

Csúcsváltozat ide vagy oda, az SLC-nek nincsen igazán sportos éle, így még a nagyteljesítményű csúcsverzió is leginkább utazóroadsterként fogható fel. Ezért azonban sokan nem áldozzák be a hátsó üléssort, különösen, hogy a vászontetős C-osztály Cabriolet személyében egy vadonatúj, sok tekintetben modernebb és jobb modellt kapnak - minimálisan drágábban. Így leginkább ez a két tényező okozza az SLC népszerűtlenségét, emiatt pedig minden jel arra mutat, hogy utód nélkül szűnik meg a modell.