
Az új Hyundai Ioniq a jelek szerint sikeresen töri a jeget: a koreai márka első hibrid, konnektoros hibrid és elektromos modellje jó visszajelzésekkel indult útnak, a márka pedig a jelek szerint mostantól tövig nyomja a villanyos gázpedált.
Ezt jelzi az a tény is, hogy a koreaiak kizárólag elektromos modellek számára alkalmas moduláris platformot építenek, amely kihasználja a hajtásmód rugalmasságát. A cél a költségek csökkentése, vagyis a másik oldalról nézve az árak lefaragása, amelyhez az első megvalósult végeredmény tekintetében 3-400 kilométeres elektromos hatótáv is társul majd. A márka illetékesei szerint 2025-re az elektromos autók eladásai teszik ki a piac 10 százalékát – amely a jövőben még tovább bővül majd.

Az új platform elkészüléséig még évek kellene, de a Hyundai és a Kia addig is jelentkezik majd elektromos újdonságokkal. Emellett a Genesis prémium márka is megkapja a saját konnektoros hibridjét 2019-ben, 2021-re (amikor már Európában is elérhető lesz) pedig teljesen elektromos variánst is láthatunk tőlük.
