Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A jelenlegi Porsche 911-et nemrég frissítették, de a németek már javában tesztelik a következő generációt, ami 2018-ban be is mutatkozik majd. Ettől még természetesen a most futó kivitelről sem feledkeztek meg: nemrég elérhetővé tettek egy teljesítménynövelő csomagot a Carrera S, a Carrera 4S és a Targa 4S-hez, melynek köszönhetően a GTS változatok erejét kapjuk további változtatások nélkül.

Mindez számokban annyit jelent, hogy a 420 tagú ménest mozgósító S és 4S kivitelek további 30 lóerővel erősödve a GTS 450 lovas szintjére ugranak. Ez nagyobb turbóval, dinamikus motorcsapágyakkal, módosított fékhűtéssel és sportkipufogóval jár együtt, ám a GTS sportosabb megjelenését és egyéb átalakításait nem öröklik meg a megvadított S és 4S verziók. Az új csomagot egyébként utólagosan is kérhetik a tulajdonosok, amennyiben autójukba vásárláskor megrendelték a Sport Chrono opciót.

Kívülről nem változik semmi, de gyorsabb lehet a 911 Carrera S

A 911-esek egyébként nem csak ezzel az újdonsággal gazdagodtak, ugyanis még fejlettebb multimédiás rendszert, és vezeték nélküli internetelérést is kaptak. Ha mindez még nem lenne elég, néhány új fényezés is megjelent a kínálatban, és a kipufogóvégeket, illetve a Targa esetében a tetőszerkezet ezüst részét ezentúl sötét színben is kérhetik a vásárlók.

Az új teljesítménynövelő csomag árát egyelőre csak az új autók esetében adták meg a gyáriak: automataváltó esetén valamivel több mint 4,2 millió forintos árra számíthatunk, míg a manuális váltóval szerelt változatoknál ennél körülbelül 200 ezer forinttal lesz kedvezőbb az ár. Az utólagos beépítés költsége ezeknél valamivel többe kerülhet majd.