Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Kia futószalagon szállítja az újdonságokat, hiszen az elmúlt időszakban rengeteg modelljüket frissítették, vagy újították meg teljesen. Sőt, a Stinger képében egy vadonatúj, eddig ismeretlen típust is bemutattak, mely rögtön a paletta csúcsára katapultált. Genfben pedig végre élőben is megcsodálhatta a nagyközönség a kínálat másik végén elhelyezkedő Picantót is, melytől szintén sokat vártunk, és nem is okozott csalódást.

A GT Line kifejezetten agresszív lett - galériaA képeken egyértelmű és erőteljes modernizálást vehetünk észre, a Kia modern, mondhatni agresszív formaterve mellett pedig LED-es elemek is hozzájárulnak a még vagányabb megjelenéshez. Emellett a méretek is gyarapodnak, így a jelenlegi Hyundai i10 mellett a Picanto lesz az egyik legtágasabb kisautó a piacon. A formaterv a márka koreai (Namyang) és frankfurti központjainak közös munkája, az apróság pedig a Kia sportos, GT Line névre keresztelt csomagjával is elérhető lesz, ami nem csak a külsőt, hanem a beslőt is látványosabbá varázsolja.

Az új Picanto tengelytávja 15 mm-rel hosszabb a korábbinál (2400 mm-es), az első túlnyúlás rövidebb, a hátsó pedig hosszabb mint volt. A választható karosszériaszínek palettája új árnyalatokkal bővült, összesen 10 féle fényezés rendelhető majd, míg a keréktárcsák esetében 14, 15 és 16 colos méretek között lehet majd választani. A megnövelt tengelytáv ellenére a karosszéria nem hosszabb a korábbinál (3595 mm).

A kategória egyik legtágasabb tagja lett - galériaBelül a lebegő hatású központi kijelző viszi el a showt, amely feláras lesz, cserébe viszont az összes modern kapcsolódási formát támogatni fogja a telefon képernyőjének tükrözéséig bezárólag. Emellett praktikus rekeszeket, nagyobb teret, kényelmesebb üléseket és egyszerű kezelhetőséget találunk belül – a csomagtér például több mint 25 százalékkal nőtt, így a korábbi 200 helyett immár 255 liternyi helyet kínál. A személyre szabási lehetőségeket is fokozza a Kia, hiszen az alapáron járó fekete vagy szürke utastér mellett a vásárlók felárért ötféle színes betéteket tartalmazó csomagból válogathatnak majd.

A mozgásról egyliteres háromhengeres, valamint 1,2-es négyhengeres szívómotorok gondoskodnak majd, 66 és 87 lóerővel, ötfokozatú kézi váltóval. Azért a zajszigetelésen és a futóművön csiszolgatnak a fejlesztők, amit a költséghatékony kisautóban biztosan megérzünk majd. Az apróság merevebb is lett, illetve a kormányzást és a futóművet is átalakították, így nagyobb biztonságot is jobb vezethetőséget ígérnek a koreaiak – sőt, ezentúl automatikus vészférendszer is elérhető lesz.

Az árakról még korai nyilatkozni, de vélhetően a gazdagabb alapfelszereltség okán kismértékű emelkedésre számíthatunk, így felszereltségtől függően nagyjából 2,6 és 3,7 millió forint közötti listaárra számíthatunk. Az új Picanto forgalmazása 2017 harmadik negyedévében indul.