
A Honda Jazz az új generációba lépve is a kisautó kategória legtágasabb, leginkább praktikus képviselője maradt, amelyet a vele megtett sítúránkon is igazoltunk már. A modell azonban kicsit beleszürkült a mezőnybe, így meglehetősen hamar frissítik azt a japánok – a végeredményt pedig már láthatjuk.
A kiszivárgott/kiszivárogtatott képen jól látható, hogy a ráncfelvarrás nem hoz erőteljes változást a külső tekintetében: az átrajzolt lámpákkal és lökhárítókkal körül is írhatjuk az egészet. Új színek és felnik azért lesznek a palettán, mint ahogy több apróbb részlet is változik. Belül már nagyobb a differencia: ide átrajzolt műszerfalat várhatunk, amely új központi rendszernek és műszercsoportnak ad otthont.
A motortérből elbúcsúzik a takarékos, de nem feltétlenül dinamikus 1,3 literes szívómotor, helyére pedig a márka új egyliteres, háromhengeres turbós egysége kerül. A 102 lóerő és 123 Nm helyett így akár 129 lóerővel és 200 Nm nyomatékkal is számolhatunk, miközben az 5,1 literes vegyes fogyasztás lecsökken 4,6 liter környékére.

A Jazz frissítésének hivatalos leleplezésére sem kell már sokat várni: az év második felében ez is megtörténik, vagyis a szeptemberi Frankfurti Autószalonon már biztosan ott lesz a modell.
