Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Ismét megnyitotta kapuit a Wörthersee névre hallgató rendezvény, mely a Volkswagen konszern rajongói számára az év fénypontját jelenti. Tudják ezt a gyáriak is, és már hosszú évek óta minden alkalommal készülnek izgalmas prototípusokkal, tanulmányautókkal vagy éppen különkiadásokkal a seregszemlére, és természetesen idén sem lesz ez másként. Ezúttal két egyedi Golfot mutattak be a németek, melyeket a ma kezdődő összejövetelen mutatnak meg a márka szerelmeseinek.

Tehetséges fiatalok munkája - galériaAz egyik egy háromajtós kivitel, ami a GTI First Decade nevet kapta, és egy 13 fiatal Volkswagen dolgozóból álló csapat alkotta meg. A különlegesség látványos, kéttónusú kék fényezést és különleges díszítéseket kapott, de az egyedi 20 colos keréktárcsák, és a GTI Clubsportról érkező hátsó légterelő sem maradhatott el. Az utastér szintén teljesen egyedi lett: amellett, hogy szinte minden extrát belezsúfoltak az autóba, kivették a hátsó üléspadot, hogy helyet csináljanak a különleges hangrendszernek, de a Nappa bőrrel borított sportülések és a műszerfali betétek is egyedi mintázatot kaptak – ráadásul egy alkalmazás segítségével mobil eszközeinkről is irányíthatjuk a székeket.

A 410 lóerős összteljesítményről egy hibrid hajtáslánc gondoskodik. A belső égésű erőforrás az első kerekeket hajtja, míg a hátsó tengelyre egy 48 Voltos elektromotor van hatással. Utóbbi azonban maximum 16 lóerő leadására képes, így az erő nagy részét a benzines egységből nyeri az autó – ennek ellenére kizárólag villanyosan is képes haladni az autó. A First Decade (magyarul első évtized) elnevezés nem véletlen, hiszen idén tíz éve, hogy a Volkswagen fiataljai egy prototípussal készülnek a Wörthersee rendezvényre.

Belül is különlegesek - galériaA másik autó, amit elvisznek a kiállításra egy kombi Golf lesz, ám nem akármilyen. Szériában ugyan nem elérhető, de a mérnökök az ötajtós GTE hajtásláncát építették be a puttonyos verzióba, amin még több, szám szerint öt szín kapott helyet egy különleges mintát kirajzolva. Az autó egyébként a Golf GTE Estate ImpulsE nevet viseli, nem véletlenül: a normál GTE-hez képest egy közel kétszer akkora 16,8 kWh-s akkumulátorcsomagot építettek bele, amivel a gyári adatok szerint közel 100 kilométer megtételére is képes az autó teljesen elektromosan.

Az utastérben az ImpulsE esetében is különleges betétekkel találkozhatunk, és a sportülések háttámlája is megkapta a külsőn látható egyedi mintázatot. Persze ennél a prototípusnál is vannak olyan egyedi megoldásokkal, mint a mobil eszközeinkről irányítható, animált hangulatvilágítás, de néhány új légbeömlővel is gazdagodott az autó.

A Wörthersee rendezvény egyébként a mai napon nyitotta meg kapuit Ausztriában, így az első látogatók már élőben is megcsodálhatták a Volkswagen tehetséges fiatal mérnökei által megálmodott autókat. A sorozatgyártást természetesen hiába is várnánk, hiszen csupán egyedi kiállítási példányokról van szó – habár a hibrid GTI és a kombi GTE koncepciója is jól hangzik, így nem kizárt, hogy ezekkel később még találkozhatunk majd szériában is.