
A Volvo hatalmas erőkkel készül az elektromos jövőre: mostantól – illetve már a 2014-ben bemutatott új XC90-től – minden újonnan érkező modelljük palettáján legalább egy konnektorról tölthető hibrid változat helyet kap majd, és 2019-ben bemutatják első teljesen villanyos típusukat is. Eddig nem túl sok információval szolgáltak nekünk a két év múlva érkező újdonsággal kapcsolatban, de a Genfi Autószalonon azért elárultak néhány részletet a svédek.
Azt már korábban elmondták a gyáriak, hogy az újdonságban egy hatalmas, 100 kWh-s akkumulátor kap majd helyet, azonban ennél több adattal nem szolgált akkor a Volvo. Most azonban a svédek amerikai részlegének vezére elárulta, hogy legalább 400 kilométeres hatótávra számíthatunk – ez pedig jó eséllyel már a valós értéket takarja, nem a különböző normák által előrevetített, ám normál körülmények között legtöbbször teljesíthetetlen adatokat.
Egyelőre nem tudni milyen méretben érkezik a VOlvo első elektromos modellje
Ezekkel a képességekkel már könnyen szembeszállhat majd a legkomolyabb kihívókkal is a Volvo, ráadásul korábban már arról is esett szó, hogy a hatalmas akkumulátorral együtt természetesen gyorstöltési lehetőség, és egy 20 kW-os otthoni töltő is elérhető lesz, amivel még egy ilyen méretű akkuba is emberi idő alatt lehelhetünk életet. A gyáriak egyébként többféle teljesítményszintet is terveznek a jövőre, amelyek igencsak széles skálát fognak le – 130 és 610 lóerő között több lépcsővel is találkozhatunk majd.
A 2019-ben bemutatkozó újdonságról ezeken az adatokon kívül egyelőre semmit nem árultak el, így még azt sem tudjuk, hogy milyen méretekkel rendelkezik majd az autó. A Volvo nagyobb modelljeinek alapjául szolgáló SPA, és az új kompakt sorozat platformjaként szolgáló CMA padlólemez egyaránt alkalmas egy teljesen elektromos autó megalkotására, így ez sem segít minket hozzá a megoldáshoz. Arról sincs információ, hogy az újdonság a kínálat egyik tagjának teljesen elektromos változata lesz csupán, vagy a formák és a név tekintetében is egyedi lesz – utóbbi azonban hamarosan kiderül, ugyanis az autó típusjelét még idén nyilvánosságra hozzák.
Az első kompakt még idén érkezik - a képeken az S90 T8 és a 40.1 illetve 41.2 tanulmányok láthatók
A teljesen villanyos négykerekű előtt természetesen érkeznek még a Volvo legfrissebb kompaktjai is az S40 és a palettához újdonságként csatlakozó XC40 képében. Ezekhez a svédek egy kisebb konnektoros hibrid hajtásláncot terveznek a T5 Twin Engine képében, mely a gyáriak új fejlesztésű, 1,5 literes turbómotorjából és egy 75 lóerős elektromotorból áll majd, melyet egy 9,7 kWh-s akku éltet majd. A két új kompakt közül az első már ősszel bemutatkozik, a formákat tekintve pedig a tavaly leleplezett – és természetesen a nagyobb testvérekkel megkezdett formanyelvet folytató – 40.1 és 40.2 tanulmányok megoldásaira számíthatunk. A svédek tehát hamarosan befejezik teljes megújulásukat, amivel bizony a legkomolyabb prémium kihívókat is meg tudják szorongatni majd.
