
A Kia alaposan belehúzott a számára eddig idegen kategóriák meghódítására – elég csak a Niróra vagy a Stingerre gondolni. A szimpatikus irányvonalat pedig tovább folytatja a márka: Stonic néven kis crossoverrel bővíti kínálatát a közeljövőben. Most befutottak az első - nyílvánvalóban túlzó - rajzok az újdonságról.
A többek között az Opel Mokkának konkurenciát állító újdonság elsőként a Hyundai égisze alatt jelenik meg, méghozzá Kona néven, de ha hihetünk az ízlítőknek, megjelenésben szokás szerint nagy különbség lesz a két márka végterméke között. De egyes források szerint a Kia Stonic-ra sem kell sokat várni: a kis crossover az idei év végére megérkezik.

A rajzokon látható modellből érdemes erőteljesen visszavenni: reális hosszt és szélességet úgy kapunk, ha mondjuk elképzelünk egy Suzuki Vitarát ezekkel a formai megoldásokkal. Nagyobb ablakfelületek és nagyobb tükrök, valamint jóval kisebb kerekek adják a helyes megoldást, amelyet így is a koreai márka formanyelvének egyik legszabadabb értelmezése fed. Ne feledjük, hogy itt most a Nissan Juke kategóriájáról van szó, ahol a formai extravagancia megengedett, sőt, sokszor előnyös.

A szeptemberi Frankfurti Autószalonhoz közeledve egyre több információt kapunk majd a modellről, addig viszont legfeljebb csak találgatni lehet. Mindenesetre nem lövünk mellé, ha a Hyundai jelenlegi motorkínálatából válogatva kizárólag elsőkerékhajtású újdonságot képzelünk el.
