Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A vadmacska megszelídül: a háromliteres V6-os és ötliteres V8-as motorok okán sokan gondolkodhatnak így a Jaguar F-Type új beszálló verziójáról, pedig a kétliteres turbómotorba is szorult élet. Az újdonsággal együtt már összesen 24 modellváltozatban elérhető a Jaguar legdinamikusabb autója.

Egykor a Porsche 911 Carrerával is összecsapott nálunk, sőt, az 575 lóerős csúcskivitelben bármi ellen ki merne állni – most viszont nyugodtabb vizekre is evezhetünk a Jaguar F-Type volánja mögött. Az új kétliteres turbómotor ugyanis inkább a látványos részleteket és a presztízst engedi kiélvezni, miközben a benzingőzös, üvöltős rosszalkodást a nagytestvérekre hagyja.

Lassúnak így sem mondanánk - galériaHangulatban lehet, de gyorsaságban nincs is olyan nagy visszalépés: a kizárólag hátsókerékhajtással és nyolcfokozatú automataváltóval elérhető új hajtáslánc kereken 300 lóerőt és 400 Nm nyomatékot szorít ki magából, utóbbi ráadásul 1500-tól egészen 4000-es fordulatig. Ezt nézve már nem meglepő az igazán dinamikus 5,6 másodperces 0-100-as gyorsulás és a 250 km/h-ban korlátozott végsebesség.

A négyhengeres ráadásul az F-Type kínálatának legkönnyebb változatát is adja üresen 1524 kilós tömegével, amelyből kevesebb terheli az első tengelyt. Hogy ezt kihasználják, a mérnökök áthangolták a futóművet, ami az alacsonyabb súlyponttal együtt igazán élvezetes vezethetőséget ígér. Tekintve, hogy a beszálló modellhez is elérhető az önzáró differenciálzár, a driftelés lehetőségéről sem kell lemondanunk.

Az egyik legkívánatosabb roadster - galériaEmellett egy általános modellfrissítésről is beszélthetünk, ami nem túl átfogó, de itt éppen kifejezetten örömteli, hogy az alkotók nem nyúltak alaposabban bele az autóba. Ugyanis a sportkupé és a roadster igazán jellegzetes, harmonikus összképet tudhatott eddig is magáénak, amit elég volt csak tovább csiszolni. A gyártó szakemberei a lökhárítókat rajzolták át némiképp, illetve a teljesen új LED-es fények érdemelnek említést.

Az utastérben már több az újdonság, amelyek közül az egyik legfontosabb minden kétséget kizáróan az új információs és multimédiás rendszer, amely a Touch Pro nevet viseli magán. A kijelző magasabb felbontású a korábbi verziónál, maga a rendszer gyorsabb működésű, kezeli a valós idejű forgalmat és számos egyéb funkcióval gazdagodott.

A kreatív vásárlók a ReRun applikációt értékelik majd, amelyet a márka a GoPro-val közösen fejlesztett ki, és képes a kamera képeit valós idejű adatokkal paraméterekkel feldobni, mint a gázpedál állása, a sebességi fokozat, a sebesség, fordulatszám, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Az utastérben emellett új, könnyebb ülések, frissített króm és alumínium betétek, valamint új színek képezik a ráncfelvarrás tárgyát.

A pilótafülke sem változott sokat - galériaAhogy mostanában a gyártóknál egyre gyakoribb szokás, a Jaguar is külön szériával bocsátja útjára a frissített modellt – a 400 Sport kiadás az első egy évben lesz elérhető a vásárlók számára. Ez a széria a háromliteres V6-os, kompresszoros erőforrás 400 lóerős kiadását kapja meg, továbbfejlesztett futóművel és nagyteljesítményű fékrendszerrel, valamint selyemfényű, szürke, 20 col átmérőjű könnyűfém felnikkel. További újdonság az R-Dynamic verzió, amely az előtt említett V6-os, kompresszoros benzinmotor 340 és 380 lovas változatával is kérhető.

A Jaguar számos vezetéstámogató asszisztenssel bővítette a frissítés során a repertoárt, így többek között félautomata parkolórendszer is rendelkezésre áll már. A kínálat többi eleme változatlan marad a hajtásláncokat illetően, ami azt jelenti, hogy az új négyhengeres és a V6-osok mellett 550 és 575 lóerős V8-asok is rendelkezésre állnak.

Az új egység megjelenése egyébként azt is jelenti, hogy az F-Type alapára kedvezőbb lesz, vagyis a jelenlegi bruttó 22,92 millió forintos árnál érdemben olcsóbban, akár még éppen 20 millió forint alatt is kijöhetünk.