Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Hamarosan új fejezet nyílik a Mercedes-Benz kompakt modellpalettájának történelmében. Az új generációs A-osztály érkezésével minden eddiginél erősebb modelloffenzívát indít az elérhetőbb kategóriákban a márka – ehhez pedig új erőforrások is dukálnak.

A Mercedes-Benz kompakt kínálatának alján jelenleg egyetlen igazi belépő erőforrás van: az 1,5 literes dízelmotor a Renault-tól érkezik. A benzines kínálat azonban rögtön erősen nyit, 122 lóerőt és 200 Nm nyomatékot kínálva egy elektronikusan letompított 1,6-os turbómotorral. Ez a következő generációnál megváltozik – a gyáriak már javában fejlesztik az 1,2 és 1,4 literes erőforrásokat.

A közvetlen befecskendezéses négyhengeres egységek a downsizing jegyében fogannak, de szerencsére a Mercedes-Benz nem merészkedett addig, hogy háromhengeres erőforrással kompromisszumot hozzon kulturáltság terén. Az M282-es kódnéven futó új motorok képességeiről keveset tudni, de a lehetőségek nyitottak: az első- és összkerékhajtással, kézi és automataváltóval egyaránt összedolgozó erőforrások kialakításánál arra is figyeltek a tervezők, hogy tökéletesen felhasználhatóak legyenek hibrid hajtásláncokban is.

Hazánk fia is érintett: a továbbra is Kecskeméten készülő új CLA is megkapja az új motorokat

Az 1,2 és 1,4 literes turbómotorok a jelenlegi egységeknél hatékonyabbak lesznek, ami 5 liter alatti vegyes fogyasztást jelent. Teljesítmény tekintetében a 100 és 130 lóerő körül várhatunk a kisebbik, valamint 163 lóerő körül a nagyobbik erőforrástól. A fejlesztésnél használt technológiát hasznosítják majd a gyáriak a jelenlegi csúcsmotor továbbfejlesztésére: az M260-as új kódnevet viselő kétliteres turbómotor az AMG kivitelekben 400 lóerőnél is erősebb lesz.