Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Škoda nagy erőkkel készül kisebbik SUV-jának bemutatójára. A Karoq-ról már sok mindent elárultak nekünk a gyáriak, sőt, egy rövidke videón a kész formák egy részét is megmutatták nekünk, és ezúttal néhány újabb képen csodálhatjuk meg az újdonság részleteiet. A nagytestvér Kodiaq vonásaiból építkező Karoq pedig igazán izgalmasnak ígérkezik, ráadásul ezúttal már az utastérbe is bepillantást nyerhetünk.

Noha ez nem túl meglepő, a most megosztott fotókon jól látszik, hogy a Kodiaq-hoz hasonló kialakítást kapott, ám egészen a hűtőrácsig nyúló fényszórók teljesen LED-es technológiával és elérhetőek lesznek, míg a hátsó lámpatestekbe csempésztek némi izgalmat a gyáriak. Az utastérből egyelőre csak egy automataváltót és a középkonzol tetejét mutatták meg nekünk, de a szemfüleseknek feltűnhet, hogy az autóhoz akár teljesen digitális műszerfal és hangulatvilágítás is elérhető lesz. Noha méreteit tekintve az Atecával lesz párban az újdonság, ezek alapján jóval modernebb, minőségibb megoldásokra számíthatunk a Škoda esetében, ami nyilvánvalóan az árra is hatással lesz – legalábbis a jobban felszerelt verziók esetében.

Akár teljesen LED-esek is lehetnek - bár ez nem meglepő

A Karoq egyébként szoros rokonságban lesz majd a nagyobb testvérrel, illetve a Volkswagen Tiguannal és a Seat Atecával, hiszen ugyanarra az MQB padlólemezre épül, mint sok más modell is. Tengelytávolságát tekintve egyébként a legkisebb rokonhoz igazodik majd, ugyanis az Ateca 2630 mm-es értékét örökölte meg – igaz, ez csak összkerékhajtású változatokra igaz, ugyanis az elsőkerekekes kiviteleknél ennél 8 mm-rel hosszabbra nyúlik a két tengely közötti távolság.

A hátsó fényszórókba csempésztek némi izgalmat

A teljes hosszt tekintve már 4,3 centivel hosszabbra nyúlik a Škoda, mint a Seat, ami 4382 mm-t jelent, és széltében is közel ugyanennyivel nagyobb lesz a Karoq (1841 mm). Magasságát tekintve azonban hajszállal alacsonyabb, 1605 mm-es lesz az autó. A csomagtér alapból 521 literes lesz, míg a hátsó üléseket síkba döntve 1630 liternyi csomag pakolható majd bele, de amennyiben a vásárlók megrendelik az opcionális, sínen csúsztatható VarioFlex hátsó székeket, úgy igencsak széles skálán, 479 és 588 liter között változtathatják majd ezt az értéket, ráadásul a második sort akár teljesen el is lehet távolítani a Karoqból, amibe így akár 1810 liternyi cucc is bepakolható.

Modern, minőségi megoldások jellemzik majd a Karoq-ot

A helykínálattal már csak ezek alapján sem lesz gond, és erre a nemrég nálunk járt Seat Ateca is jó bizonyíték. Természetesen a legmodernebb extrákat is megkapja a Karoq, így a komforttal és a biztonsággal sem lesz gond, ahogyan a mobiltelefonos kapcsolódási lehetőségek széles tárháza is megtalálható lesz a négykerekűben. A külcsín tekintetében nagy újdonságra nem számíthatunk, hiszen gyakorlatilag a Kodiaq lekicsinyített mása lesz a Karoq, ez pedig az álcázott képeken is jól látszik – jó eséllyel az utastérben is a nagytestvér formái köszönnek majd vissza.

A váltó melletti gombok talán izgalmasabbak

A lemezek alatt is ismerős technológia lapul: a gyáriak a konszern 1, 1,5, 1,6 és 2-literes egységeit szerelik majd az újdonságba, melyek 115 és 190 lóerő közötti teljesítményszinteket kínálnak majd. A gyengébb erőforrásokhoz alapáron elsőkerékhajtás jár majd, míg a legerősebb változatok mellé már alapból összkerékhajtást és automataváltót párosítana a csehek – de a hatfokozatú manuális mellett természetesen a kevésbé izmos egységek némelyikéhez is kérhető lesz DSG automata és összkerékhajtás is.

A teljes leleplezésre egyébként már nem kell sokat várnunk, ugyanis május 19-én megejti a Škoda a Karoq bemutatóját, így pontosan három hét múlva minden részletre fény derül majd az újdonsággal kapcsolatban – alig várjuk. Addig azonban érdemes megtekinteni korábbi galériánkat és a cikkben megtalálható videót is.