
Tudás terén még mindig az autóipar élvonalába tartozik, de néhány éves pályafutását követően alaposan felfrissül a Mercedes-Benz S-osztály. Az újdonság a vezetői segédrendszerek és hajtásláncok terén fejlődik a legtöbbet, de kívül-belül is találunk változásokat – az első képek pedig már el is árulják mindezt.
A modell ismerői azért sok meglepetést nem találnak: kívül az enyhén átrajzolt hűtőrács és lökhárítók mellett leginkább a világítótestek jelentenek csak nagyobb változást, amelyből az első, három sávos LED-es nappali menetfénnyel rendelkezőt már szemügyre is vehetjük. Belül az alsó képen látható Maybach verzió – a hagyományosabb modellekkel együtt – új kormánykereket kap, amelyen az eddigi 12 nyomógomb helyett 12 érintésérzékeny gombfelület, két forgókapcsoló és két érintésérzékeny nyomógomb kap helyet. A jóval komplexebb megoldás nagyobb fokú hozzáférést biztosít a jármű központi rendszeréhez, és hogy a bonyolultabb irányítási lehetőségeket zavartalanul kihasználhassuk, a vezetési segédrendszerek is továbbfejlődnek az új generációnál.
Több lehetőség, bonyolultabb vezérlés a kormányon
Ez csak a kezdet: a hajtásláncok forradalma elektromos vonalon folytatódik. Lesz itt 48 Voltos enyhe hibrid rendszer, amelyet az új fejlesztésű, soros hathengeres turbómotorral társítanak a Mercedes-Benz mérnökei. A rendszer esetében a közvetlenül a kardántengelyre beépített elektromotor indítómotorként, valamint a hajtásba besegítve, és energiát visszanyerve is működhet. Mindez körülbelül további 20 lóerőt ad a hajtáslánc teljesítményéhez, miközben a hatékonyságot 10-15 százalékkal fokozza, átlagosan úgy 1 literes fogyasztás-csökkenést eredményezve. A nagyfeszültségű rendszerekkel ellentétben az alacsony feszültségen dolgozó elektromotort nem lehet lekapcsolni a hajtásból (pl. a Honda Insight rendszeréhez hasonlóan), így viszont a benzinmotorra is szükség van minden esetben a hajtáshoz. Viszont egy egészen kisméretű, könnyű, mindössze 0,9 kWh-s 48 V-os akkumulátor elegendő az eredményekhez – a rendszer tehát jelentős plusz tömeget nem jelent.
Emellett a konnektoros hibrid is sokat fejlődik majd az S-osztály frissítésével, amelyet az is bizonyít, hogy az eddigi 8,7 helyett 13,5 kWh-s akkumulátort kap, amely az elektromos hatótávot 50 km környékére fokozza. A rendszerhez pedig elérhető lesz a vezeték nélküli töltés opciója is.
Itt is fejlődik, de a frissítés legnagyobb hozománya a lemezek alatt lesz
Ugyancsak nagy durranás, hogy a Mercedes a márka történetének legerősebb dízelmotorját mutatja be a harmadik újdonság által: a konkurenciához felnőve a csillagosok is 313 lóerős turbódízelt élesítenek az új soros, hathengeres formájában. A 350d nevű elődöt így 55 lerővel múlja felül a jövevény, miközben 7 %-kal takarékosabb annál. A teljesítményt olyan technikai megoldások szolgálják, mint a kétlépcsős feltöltés vagy a szelepvezérlés. Maga a blokk egyébként alumínium, acél dugattyúkkal és speciális hengerfal-bevonattal.
Ezzel még mindig nem zárul a sor: az AMG verziók megkapják az új, négyliteres turbómotort, amelyhez összkerékhajtás is társulhat, így legalább 476, de bizonyos változatokban akár 612 lóerő segítségével is tombolhatnak a csúcs-V8-as S-osztály gazdái – de természetesen a tizenkét hengeres, 630 lóerős S 65 is elérhető marad.
A Sanghaji Autószalonon esedéke premierre már csak 8 napot kell várni – a jövő héten tehát részletes beszámolóval jelentkezünk.
