Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Mint az sokak számára ismeretes, a BMW igazán szép évfordulót ünnepel idén – a bajor prémium márka születése óta ugyanis kereken 100 év telt el. A Vision Next 100 mellett korábban már szóltak hírek arról, hogy a németek az i8 alapjaira épített, vérbeli csúcsmodellel készülnek a centenáriumra, azonban emellett, mint az kiderült, egy speciális 7-es különkiadás is érkezik még az idén, kifejezetten a születésnap alkalmából.

A Centennial Edition évre keresztelt széria külső-belső tulajdonságaiban némiképp eltér majd a hagyományos 7-es sorozatú modellektől, azonban jelen pillanatban még hivatalos információ nem áll rendelkezésre az ünnepi kiadásról. A kiszivárgott hírek szerint különösen finom bőrkárpitozás borítja majd a belteret, számos igényes kiegészítővel, illetve sok-sok 100. évfordulós jelzettel.

Egyelőre az sem ismert, hogy milyen motorral szerelik majd a Centennial Edition modellt, azonban az új generáció motorpalettája jó kiindulópontként szolgál. Ennek értelmében rendelkezésre áll a 40i-ként ismert háromliteres, sorhatos benzines (326 LE), illetve a 4,4-es V8-as (450 LE), míg a paletta csúcsát az M760i xDrive, azaz a bajorok 6,6 literes, ikerturbós V12-ese (600 LE) képezi. Mindeközben dízelfronton a 30d (265 LE), valamint a 40d (320 LE) áll rendelkezésre, mindkét esetben háromliteres, hathengeresből előcsalogatva.

Emellett vélhetően erőteljesen limitált darabszámban készül majd a 100. évfordulóra tervezett különkiadás, mi több, az is lehet, hogy csak bizonyos kulcsfontosságú piacokon teszi elérhetőé azt a márka.