Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Porsche nemrégiben mutatta be kisebbik sportautóinak GTS változatait, melyeket Vajda kollégának volt szerencséje kipróbálni. Most a nagyobb testvér is megkapja a betűhármast, természetesen az azokkal járó összes változtatással együtt, melyek tapasztalataink alapján tökéletes megoldást jelenthetnek a hétköznapi használat és a pályanapok élményhajhászásának összehangolásában.

Igazi sportautó - galériaA kupéként és kabrióként, valamint hátsókerékhajtással és összkerékhajtással egyaránt elérhető 911 GTS optikailag is vadabbá vált normál testvéreinél. A Porsche GTS modelljeiről már jól ismert fekete díszítőelemek köszönnek vissza ezúttal is, így sötétített – elöl bi-xenon – világító testeket, fekete motortér borítást, központi csavaros felniket és kipufogóvégeket kapott az autó, de ezeken kívül a lökhárítókat is sportosabbra húzták.

Kabrió változatban is elérhető - galériaBelül már kevésbé érhető tetten a változás, legalábbis formailag. Az anyagok tekintetében természetesen a legfinomabb bőr és Alcantara uralja az utasteret a sportüléstől kezdve a tetőn és a műszerfalon át egészen a kartámaszig. Az alapfelszereltség tekintetében is számíthatunk érdembeli pluszra, de azért még így is bőven maradnak beikszelhető opciók.

A legizgalmasabb változtatások persze a lemezek alatt történtek. Ugyan részletes információkkal nem szolgáltak a gyáriak, annyit elárultak, hogy a 3,8 literes hathengeres erőforrás 430 lóerőt teljesít, ezzel az S és a GT3 verziók közé állítva magát. Amennyiben a kiváló PDK automataváltót választjuk, úgy a kupé 4, míg a kabrió 4,2 szekundum alatt katapultál 100 km/h-ra, ezzel egyaránt 3 tizedet verve eggyel gyengébb testvérükre. Mind a négy GTS változat (kupé/kabrió, első-/összkerékhajtású) végsebessége 300 km/h fölé adódik, de a leggyorsabbnak a hátsókerekes, hétsebességes manuális váltóval szerelt – mely a PDK mellett szintén elérhető – kupé bizonyul a maga 306 km/h-s értékével.

Minden bőr és Alcantara - galériaA sportosságot persze nem csak a fokozott teljesítmény szolgálja: a GTS verziókhoz alapáron jár a középkonzol tetején megtalálható hangulatos stoppert és rajtprogramot is magába foglaló Sport Chrono csomag és a kisebb testvérekben már jól vizsgázott PASM aktív lengéscsillapító rendszer áthangolt futóművel és 10 mm-es ültetéssel - a sportkipufogókról nem is beszélve. Ezekkel a változtatásokkal lesz teljes a 911 GTS repertoárja, mely még az ésszerűség határain belül képes hatalmas élményekkel szolgálni gazdájának.

Németországban a Carrera S verziókhoz képest 3,8-4 millió forintos felárral kell számolnunk, ami nagy valószínűséggel hazánkban is hasonlóan alakul majd, így 38 millió forint körüli alapárral számolhatnak a 911 GTS-re vágyók (hátsókerékhajtású, PDK-s kupé). Ez pedig bár nem elhanyagolható összeg, a befektetés nagy részéért a gazdagabb alapfelszereltség kárpótol, ráadásul a Cayenne, a Boxster és a Cayman GTS esetében tapasztalt pluszt, amit a három betűvel együtt kapunk, érdemes átgondolni, de addig is nézzék meg videón is az újdonságot.