Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Ami összetartozik, annak együtt kell fejlődnie: az okostelefonok többé nem zárhatóak ki mindennapjainkból, az autókba integrált multimédiás rendszerek pedig manapság aktívan kommunikálnak a külvilággal – az ügyfelek számára pedig maximális kényelmet biztosít a két rendszer zökkenőmentes integrációja. Ennek megfelelően egyre több gyártó igyekszik mindkét oldalról a tökéletes megoldást megtalálni – úgy tűnik, hogy az első befutó az Apple és a Mercedes-Benz lesz.

Nem csak szép, a jelek szerint okos is leszA német prémium autógyártók között a Mercedes-Benz elsőként építi be autóba az Apple CarPlay multimédiás rendszert. A későbbiek során elérhetővé váló rendszer működését a Mercedes-Benz egy már megrendelhető, új C-osztályban mutatta be a Genfi Autószalonon. Ha csak néhány pillanatig, de mi is kipróbálhattuk az újdonságot, amely gyors működésével és jó optimalizáltságával meggyőzött. A puding próbája az evés, egyetlen kanál pedig maximum filozófiai értelemben számít annak, úgyhogy már alig várjuk, hogy hamarosan megtapasztalhassuk a rendszer működésének összes aspektusát.

A Nokia sem marad ki - galériaA Google szintén dolgozik egy autós multimédiás rendszeren: amint ez piacra kerül, a Mercedes-Benz ügyfelek az Android világát is megismerhetik autójukban. Persze nem a csillagos márka az egyetlen gyártó, aki a telefonok magasabb fokú integrációján fáradozik: a Volvókban ugyanúgy hamarosan megtalálható lesz az almás fedélzeti rendszer, miközben más gyártók elsőként az Androiddal szűrik össze a levet. A csillagos márka a nyárra ígéri az Androidos készülékek támogatását, de a más operációs rendszerrel rendelkező telefont használóknak sem kell csüggednie: a Mirrorlink alkalmazás révén a Windows Phone-nal történő kapcsolatnak sincs akadálya.

Ami az Apple megoldását illeti, a rendszer részeként a csillagos márkánál az okostelefon kábelen csatlakozik a járműhöz és eközben töltődik is. A Mercedes-Benz által fejlesztett Digital DriveStyle App alkalmazás eközben az okostelefonon fut és az összes alapvető funkciót egyesíti a Közösség (pl. Facebook, Twitter, Google+), a Média (pl. Aupeo Személyes Rádió), illetve a Helyek (pl. navigáció, Google helyek) menüpontok alatt. Az okostelefonok magas szintű grafikai és feldolgozó képességeinek köszönhetően ezek a funkciók briliáns minőségben jelennek meg a jármű kijelzőjén – ezt mi is tapasztaltuk a helyszínen. A Digital DriveStyle App itt a jármű forgótárcsás vezérlőjével működtethető, a Volvónál már az érintőképernyős működtetésre is gondoltak. Továbbá lehetővé vált a teljes mértékű kommunikáció Sirivel, vagyis az iPhone digitális személyi asszisztensével anélkül, hogy a vezetőnek le kellene vennie a kezét a kormányról.