QX Sport Inspiration néven az Infiniti olyan tanulmánnyal érkezett a Pekingi Autószalonra, amely egyszerre vetíti előre a QX50 és a QX70 következő generációját. A crossover koncepció a márka legújabb formajegyeit viszi tovább, és dinamikus formái mellett nem feledkezik meg a praktikumról sem.
Kétségtelen származás: az alapok azonosakAz Infiniti EX/FX, vagyis újabb nevükön a QX50 és a QX70 bizony már hosszú ideje piacon van, így a két crossover esetében egyre sürgetőbb a váltás. A japán prémium márka nem is várat sokáig magára, amelyet a QX Sport Inspiration tanulmány is bizonyít. A 4,6 méteres, tehát méretben a QX50-hez közel álló újdonság hamarosan sorozatgyártásba is kerül, amelyet az érett, kimunkált és kevésbé túlzó formák is mutatnak.
A többek között a Lexus NX-nek konkurenciát állító típus dinamikus megjelenéssel, éles ívekkel kíván érvényesülni, miközben tökéletesen beleillik a márka legújabb modelljei közé. Az 1,9 méter széles és 1,65 méter magas koncepció megőrizte elődjeinek izgalmasan ívelő tetővonalát, de a belső térben az eddigieknél jobb térkihasználást ígérnek a mérnökök. Ehhez jól jön majd az előddel megegyező, 2,8 méteres tengelytáv is.
170-től 400 lóerőig lesz elérhető - galériaA műszaki adatokról egyelőre nem közölt információt az Infiniti, de nem nehéz gyanítani, hogy a Q60 Coupé-ban bemutatkozott háromliteres, biturbó V6-os benzinmotor került a tanulmányba, melynek 400 lóerős teljesítményét és 475 Nm-es csúcsnyomatékát hétfokozatú, bolygóműves automataváltó továbbítja az összkerékhajtáshoz. Utóbbi a sorozatgyártású verziónál opcionális lesz, az elérhetőbb hajtásláncok sorát pedig a Mercedes-Benz-től érkező 2,1 literes dízelmotor nyitja majd 170 lóerővel.
Belül még távol van a sorozatgyártástól
De mikor? Ismerve az Infiniti fejlesztési tempóját és hagyományait, a tanulmány végleges verziójával akár már az idei év vége felé is találkozhatunk, de legkésőbb a jövő márciusi Genfi Autószalonig egészen biztosan befut. Ezt követően pedig néhány hónap múlva érkezik meg a kereskedésekbe az izgalmasnak ígérkező crossover.


