
El tudják képzelni, hogy hány millió programsorból áll össze egy repülőgép vezérlése? Én sem, a Ford mérnökei azonban pontosan tudják, és nem voltak restek túl is szárnyalni azt a számot, méghozzá a vadonatúj Ford GT elektronikus rendszereinek irányítására készült szoftverrel. Figyelem, a következő sorok nyomokban hihetetlen állításokat is tartalmazhatnak!
A kék oválosok tehát azt igyekeznek bebizonyítani nekünk, hogy egy autó helyes íven tartása nehezebb feladat, mint egy repülőgép navigálása, amit bizony első hallásra nehezen vesz be a szervezetünk. A mérnökök azonban igencsak egyszerű bizonyítékkal szolgáltak nekünk, mellyel nehéz vitába szállni: a Ford GT-hez írt szoftverek 10 millió programsorból állnak, melyek 8 millióval szárnyalják túl egy F-22-es Raptor vadászrepülő, és legalább 3 millióval a Boeing 787-es utasszállító gép hasonló értékeit. Hihetetlen, ugye?
Kívülről is lenyűgöző az autó
Pedig így van, habár a gyáriak azt is elárulták, hogy különleges okai vannak, hogy az új sportautóhoz az átlagemberek számára érthetetlen karakterek végeláthatatlan sorát kellett összehoznia a programozóknak. A GT ugyanis vadonatúj, eddig egy autóban sem használt alkatrészekből épül fel, ami nem tette lehetővé, hogy a már eddig is használt szoftvereket csupán átszabják a szakemberek. Noha manapság minden téren – ahogyan a repülés esetében is – próbálják a lehető leginkább lecsökkenteni a programok bonyolultságát, a Fordnak a nulláról kellett kezdenie az alkotófolyamatot, így ez nem volt lehetséges.
Főleg úgy, hogy a mérnökök egyértelmű célja az volt, hogy a GT még a legképzettebb pilóták kezei között is jobban teljesítsen aktivált menetstabilizáló és kipörgésgátló rendszerrel – ami egy újabb igencsak érdekes részlet az autóval kapcsolatban. Minderről egyébként maga Jamal Hameedi, a Ford sportrészlegének vezetője számolt be a sajtónak, így minden információ teljesen hivatalos forrásból érkezik.
Élőben is legalább olyan jól mutat, mint a képeken, sőt!
Noha ez a kijelentés tipikus esete a hiszem, ha látom elvnek, a GT fedélzetén lévő 50 különböző szenzor és 28 mikroprocesszor és a technológia mai magaslatai tudatában azért mégiscsak hajlamos az ember elhinni, amit a gyáriak állítanak, akármennyire is nehezére esik elfogadni, hogy az ígéretek szerint a legjobb pilótáknál is jobban kezeli az autót a rendszer.
A kérdés már csak az, hogy ki az, akit ez jobban izgat, mint az autó közepén elhelyezkedő, 3,5 literes V6-os EcoBoost erőforrás, melyből 608 lóerőt préseltek ki a mérnökök. A válasz egyszerű, valószínűleg nagyon keveseket, még ha el is kell búcsúznunk az előző generáció V8-asának vérpezsdítő dallamaitól. Az autóból egyébként évente mindössze 250-et terveznek legyártani az amerikaiak, és körülbelül 110 millió forintos áron kínálják majd őket – de nem félünk attól, hogy ne találnának rá vevőket.
