A New York-i Autószalonon a mai napon ünnepli világpremierjét a Mercedes-Benz C-osztály kabrió leggyorsabb változata. Az AMG által finomhangolt, biturbó V8-as akár 510 lóerővel repíti majd a nyitott középkategóriást.
Akár 510 lóerővel - galériaMiközben menetteljesítmények tekintetében a Mercedes-AMG C 43 teljesen elegendő, a vászontetős kabrió legkívánatosabb változata kétségtelenül a V8-as erőforrással érkező 63-as kiadás. A jól ismert négyliteres biturbó benzinmotort ezúttal is két változatban, 476 és 510 lóerővel kérhetjük, melyhez 650 vagy 700 Nm nyomaték társul, 1750-es fordulatszámtól egészen 4500-ig. Az összképet a 9 liter körüli gyári átlagfogyasztás teszi teljessé.
Mindezt kizárólag a hétfokozatú, duplakuplungos sportváltó továbbíthatja a hátsókerékhajtáshoz, ahol önzáró differenciálmű segíti a tapadást. De nem mindegy, hogy milyen. A normál verzió ugyanis mechanikus, az izmosabb ’S’ kivitel pedig elektronikusan vezérelt mechanikus egységet kap. Utóbbi még gyorsabb és hatékonyabb működést ígér, miközben még ügyesebben játszik össze a három fokozatban állítható (be, sport és ki) menetstabilizálóval.
Izgalmas hangok és menetteljesítményekNem csak ebben, de a dinamikus váltótartó bakok jelenlétében is különbözik az S kivitel – ez a váltó-felfüggesztés keménységének automatikus módosításával lehetővé teszi igény szerint a különösen kényelmes és az igazán sportos reakciókat is. Emellett az 510 lóerős kiadás üzemmód-választója kapott egy még agresszívebb, RACE lehetőséget is, szériában nagyobb (18 helyett 19-es) kerekek járnak hozzá, valamint a kapcsolható Performance kipufogórendszer is széria hozzá. Ennek fényében 3 millió forint alatti felára egész barátinak mondható.
A jól tapadó aszfalt azért így sem árt ahhoz, hogy az izmos kabriók 4,1, valamint 4,0 másodperc alatt megfussák a 0-100-as sprintet. A végsebesség elektronikusan szabályozott 250 km/h, amelyet egy opcionális csomaggal 280-as béklyóra fokozhatunk.
Száguldoznunk viszont nem kell ahhoz, hogy a külső nézelődő felismerje az AMG csúcsmodelleket. Ebben a kötelező átformálások (nagyobb légbeömlők, mélyebbre nyúló lökhárítók, hangsúlyosabb oldalszoknya, hátsó légterelő, diffúzor és kipufogó) mellett a hagyományos kivitelekhez képest elöl 64, hátul pedig 66 mm-rel szélesebb kerékjárati ívek is árulkodnak. A 60 mm-rel hosszabb alumínium motorháztető domborítása ugyancsak különleges elem.
Változatlan alapok, izgalmas részletek belülBelül az alapok nem változtak jelentősen, de különleges kárpitozások és kagylóülés opciójával bővül a kínálat. Az állásjelzővel ellátott háromküllős kormánykerék szintén új, de az IWC analóg óra, valamint a három fokozatban állítható adaptív lengéscsillapítás gombja szintén új.
A kabriózás szerelmeseinek azonban legjobban még így is a tetőnyitó kapcsoló férkőzik majd a szívébe, amely a világ egyik legsokoldalúbb nyitható tetejét vezérli. A tető már szériában teljesen elektromos, és akár 50 km/h-s sebességig, alig 20 másodperc alatt nyitható illetve zárható. Felárért pedig különlegesen jól szigetelt, és zárt kupolával még csendesebb utazási élményt biztosító vászontető is elérhető lesz a listán, mégpedig a széria fekete mellett akár sötétbarna, sötétkék vagy bordó színekben.
A kabriózás élményét hivatott fokozni két, a Mercedesnél régóta ismert extra, az AIRCAP és az AIRSCARF. Előbbi egy speciális szélterelőrendszer: itt gombnyomásra az első szélvédőkeretből kiemelkedik egy légterelő, a hátsó ülések mögött pedig feljebb emelkedik a fejtámlák közötti szélterelő, így 3-4 személlyel is elviselhető a kabriózás szele, akár a városból kiérve – az utasteret két személlyel használva különben hagyományos, a hátsó ülések mögé szerelhető lehajtható szélterelő is rendelhető. Az AIRSCARF pedig egy úgynevezett fejtér-fűtés; a rendszer az első ülések fejtámlái alá épített szellőzőkből fújja a meleg levegőt az elöl ülők nyakához, ezzel hidegben jelentősen javítva a hőkomfortot. Véleményünk szerint ezt a két extrát kár kihagyni a konfigurációból.
355 liter hely akad a poggyászoknak isPersze családi autónak azért csak kompromisszumokkal ajánlható a Mercedes újdonsága, hiszen utastere hátul nem tud olyan tágas lenni, mint mondjuk a C-osztály négyajtós változatáé – már csak azért sem, mert bár a két autó 4,7 méteres hossza és 284 centis tengelytávolsága megegyezik, a kabriónál helyet kellett varázsolni az utastér mögött a lehúzott tetőnek. Azonban gyógyírként szolgál, hogy a hátsó fejtér például nagyobb, mint a kupénál, két gyerek számára pedig egészen tökéletesek a helyviszonyok. A csomagtartó szintén korrekt méretű, a csukott tetőnél rendelkezésre álló 355 liter a kompaktok átlagának felel meg, és még lenyitott tető esetén is marad 260 liter az AMG csúcsmodellekben. Az ülések mögötti, baleset esetén előugró bukócső rendszer természetesen szintén a fedélzeten van.
Ha már biztonság: természetesen a legerősebb C-osztály Cabriolet modellek is megkaphatják a márka átfogó biztonsági és vezetési segédrendszereivel ellátott csomagját. Ha minden kötél szakad, akkor pedig még mindig támaszkodhatunk akár az opcionális AMG kerámia-kompozit fékrendszerre, amely elöl 402, hátul 360 mm-es tárcsákat szorongató többdugattyús nyergekből áll.
Ahogy az új Mercedes-Benz modelleknél lenni szokott, a nyár végi piaci startnál rendelkezésre áll egy különleges, Edition 1 széria. A C 63 Cabriolet modellek esetén ez kívül kizárólag fehér külső színt jelent, igaz, ennek rögtön három verziója (széria hagyományos, feláras gyöngyház és különleges matt fehér) áll rendelkezésre. Ehhez érkezik a Night csomag fekete díszítő elemekkel. Elöl 19, hátul 20 colos kerekeket kapunk (255 és 285 mm-es abroncsokkal) mindkét motorváltozatnál, méghozzá kovácsolt alumínium felnikkel. Belül pedig gyémántmintában varrt, barna/fekete színkombinációjú, hővisszaverő bőrkárpitozású ülések köszöntenek. Ehhez szürke kontrasztvarrás jár.
Az átfogó extrázottságot tartalmazó csomag úgy 6 millió tesz hozzá a Mercedes-AMG C 63 Cabriolet árához, amelyet további ügyes opciókkal akár a duplájára is növelhetünk. A végleges árlistára még várni kell, de vélhetően 27-28 milliós induló árra számíthatunk, miközben az S verzió már alaphelyzetben átlépi a 30 milliós küszöböt.







