.jpg)
A Volvo szép lassan, ám folyamatosan csepegteti az információkat legfrissebb hobbiterepesével, az XC90 második generációjával kapcsolatban. A típus úgy hiányzik a svédeknek, akárcsak egy falat kenyér, az előző széria ugyanis majd’ 13 évig húzta az igát, s bár mind a mai napig igencsak praktikus, biztonságos és óriási családi autónak számít, azért nagyon érződik rajta a kor a modern mezőnyben, így sok szempontból elmarad a konkurenciától.
A második felvonás viszont mindent kompenzálni fog, a svédek ugyanis a legmodernebb technológiákkal látják el. Legutóbb a multimédiás rendszerről, valamint a csinos utastérről olvashattak, most pedig a hajtásláncokról szellőztettek ki néhány fontos információt a Volvósok. Annyi bizonyos, hogy hiába a nagy méretek és az akár hét személy számára helyet biztosító, nehéz karosszéria, a meghajtásról kizárólag négyhengeres motorok gondoskodnak majd, vagyis befellegzett a korábbi 5- és 6-hengereseknek. Ez a lépés mindenképp szükséges volt a gyártó részéről, hiszen az XC90 a legtisztább SUV szeretne lenni kategóriájában.

Az alapot az általunk már tesztelt, és rendkívül jól vizsgázott kétliteres D4 dízelmotor fogja képviselni, a hobbiterepesben 190 lóerős teljesítménnyel és 400 Nm-rel, amihez várhatóan alig 5 literes várható átlagfogyasztás társul – persze csak papíron. A következő lépcső ugyanezen Drive-E dízelmotor két turbófeltöltővel lélegeztetett változata, tiszteletre méltó 225 lóerővel, 470 Nm-rel és széria összkerékhajtással illetve automataváltóval – nem nehéz megjósolni, hogy ez a hajtáslánc ideálisnak ígérkezik a modellhez, és biztosan rengeteg vásárló dönt majd a magas fajlagos teljesítményű D5 mellett.
Benzinfronton szintén két literrel, 4 hengerrel gazdálkodik a testes svédacél: a T5 motor 254 lóerőt és 350 Nm-t biztosít, miközben az óriási (160 lóerő/liter) fajlagos teljesítményű T6 320 lóerőt és 400 Nm-t tud majd, s különlegessége, hogy a magas fordulatszámon nagy teljesítményt garantáló turbófeltöltő mellett az alacsonyabb tartományokban egy kompresszor gondoskodik a nyomatékról. Ez utóbbi egység adja a konnektorról is tölthető plug-in verzió alapját, ami T8 néven kerül piacra. Itt a T6-os erőforráshoz (amely az első kerekeket hajtja) egy 80 lovas elektromotor társul a hátsó tengelyt hajtva, s az összteljesítmény így elérheti a 400 lóerőt és a 640 Nm-t. Teljesen elektromos módban a svédek 40 kilométeres hatótávolságot garantálnak, így a T8 hajtáslánc igencsak hívogató.
A vadonatúj XC90 különben várhatóan a jövő hónapban mutatkozik be, az európai közönség pedig első ízben az ősszel megrendezésre kerülő, nagyszabású Párizsi Autószalonon találkozhat a márka büszkeségével, amely reményeink szerint Magyarországra is megérkezik még az év folyamán.

