Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Škoda Akadémia diákjai a korábbi, CitiJet és a FunStar névre keresztelt speciális modellek után immár harmadízben készítettek egy olyan egyedi autót, amely bizony igencsak megdobogtathatja a cseh márka rajongóinak szívét: az alapokat ezúttal az ötajtós Rapid biztosította, az egyetlen példányban legyártott autó pedig Atero Coupe névre hallgat.

Az újratervezett karosszériát egy 26 tagú, lelkes fiatalokból álló csapat tervezte meg, akik a tanulmányon 2015 végén kezdtek csak el dolgozni, vagyis igencsak rövid idő alatt készült el az autó. Szemből nézve könnyű ráismerni a Rapidra, de az oldal- és hátulnézet alaposan megváltozott, kimondottan dinamikus hatást kelt a kis kupé. Olyannyira jól sikeredett az összkép, hogy nagyon sajnáljuk, hogy nem kerül szériagyártásba az Atero Coupe.

Minden irányból csinos lett az Atero Coupe - az alapokat a Rapid biztosította

Az utastér különben szinte teljesen érintetlen maradt, leginkább a vörös hangulatvilágítás különbözteti meg a Škoda Akadémia diákjainak alkotását a szériagyártású Rapidokétól, bár azért egy fiatal célcsoporthoz szóló alkotás révén nem maradhatott el a ’nagy’ hangrendszer, ezúttal egy 1800 wattos erősítő által hajtott 14 hangszórós hifi, amit egy 400 wattos mélynyomó egészít ki.

A motorháztető alatt a szériagyártású Rapid-sorozat legerősebb egysége, a 125 lovas (200 Nm) 1.4 TSI dolgozik, amihez egy 7-fokozatú duplakuplungos váltó csatlakozik. A fékrendszer azért egyedi, akárcsak a 18 colos felniszett. Amint fentebb is írtuk, a diákok alkotása szinte biztos, hogy nem kerül szériagyártásba, de szép dolog a cseh gyártótól, hogy ilyen magas fokú képzést végez akadémiáján, biztosítva ezzel a gyártónak a tehetséges humán utánpótlást.

Tehetséges diákok álmodták meg az autót - büszkék lehetnek munkájukra

Az akadémián különben jelenleg közel 900 diák tanul, és biztosak lehetünk benne, hogy később még sokuk munkáival fogunk találkozni az autóiparban, s azon belül is leginkább a Škoda háza táján.