Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Azok után, hogy a Volvo nemrég felfedte várva várt SUV-jának utasterét, következő lépésként a hatalmas érintőképernyővel rendelkező központi rendszer funkcióiról árultak el részletesebb információkat a svédek. Sokan már előre félnek attól, hogy a skandináv gyártó szakembereinek hogyan sikerült megoldaniuk az egyes funkciók kezelőszervek nélküli irányítását. Ezt szeretnék megcáfolni most a Volvonál, méghozzá úgy, hogy elárulnak néhány részletet a rendszerről.

Egyszerű lesz kezelni - galériaA Sensus felület továbbfejlesztett verziójának egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy nem kizárólag az érintőképernyőn keresztül lehet majd kezelni, hanem a kormányon található gombokkal is, miközben a Head-Up Display további értékes információkat juttat majd el a sofőrhöz. A gyáriak azt ígérik, hogy ezzel a hármassal nem csak könnyebb, de biztonságosabb is lesz a kezelhetőség, mint bármilyen hasonló rendszer esetében.

Kattintásra galéria nyílikA felület használata annyira egyszerű és logikus lesz, hogy kis idő alatt beleivódik majd a sofőr izommemóriájába” – mondta a Volvo kutatásokért és fejlesztésekért felelős alelnöke, Dr. Peter Mertens. „Az autó információi, a navigáció és a média adatai a képernyő tetején találhatóak és jól átláthatóak, míg a telefon, a különböző applikációk és a klíma ikonjai alul vannak, így könnyen elérhetőek a vezető számára. Ez az egész logika a felhasználhatóságra, a vásárlói felmérésekre és a legújabb technológiákra épül.

Azt már tudjuk, hogy az új XC90 Apple CarPlay rendszerrel érkezik, ám most azt is felfedték a svédek, hogy az autóhoz elérhető lesz Ericsson alapú „felhőrendszer”, Bowers & Wilkins hangrendszer, HERE navigáció és a piacoktól függő különböző alkalmazások. Ezek között találhatunk például internetrádiókat, vagy olyan applikációkat, melyekkel az úticélunk közelében előre kereshetünk parkolóhelyet, amit akár ki is fizethetünk már út közben.

A Volvonál tehát már a piacra bocsátás előtt szeretnék eloszlatni a kételyeket, melyek a letisztult, érintőképernyős kezelőfelülettel kapcsolatban felmerülnek. Biztosak vagyunk benne, hogy a svéd gyártó szakemberei képesek lesznek arra, hogy a legújabb technológiákat felhasználva egy kifejezetten felhasználóbarát rendszert bocsássanak a rendelkezésünkre.