Még nincs egy hónapja, hogy bemutatkozott a vadonatúj Peugeot 3008, mely az elődjével ellentétben már egyértelműen a crossoverek piacán kíván harcba szállni. A franciák azonban máris bemutatták a sportosabb génekkel megáldott GT verziót, ami a külcsínt tekintve ugyan nem sokat változott, a motortérben egy izmos turbódízellel szeretné meghódítani a vásárlók szívét.
Modern és sportos az utastér - galériaNoha már első ránézésre látszik, hogy nem egy átlagos 3008-al van dolgunk, jobban megnézve a GT-t, rá kell döbbennünk, hogy az első lökhárítóhoz egyáltalán nem nyúltak hozzá a mérnökök, és hátul is csupán a kipufogó-kivezetés lett hangsúlyosabb. A különbség mégis érezhető, amit leginkább a majd szériában is elérhető, látványos kéttónusú fényezésnek, a 19 colos keréktárcsáknak illetve a GT logóknak köszönhetünk – és akkor az alapáron járó LED-es fényszórókról még nem is beszéltünk. Az új 3008 vonalaira amúgy sem lehet panaszunk, hiszen már önmagában is igencsak modern és agresszív lett az autó.
Az utastérben szintén hiába keressük a feltűnő különbségeket: a legnagyobb eltérés a sportosabb kormány, aminek alján természetesen fellelhető a GT felirat is. Csúcsmodell révén azért anyagok tekintetében is fejlődött az autó, így a legdinamikusabb változathoz már alapáron is bőr/Alcantara ülések járnak, de egy kis plusz pénzért cserébe akár még ennél is finomabb, Nappal Mistral bőrt is kaphatunk. Ezeken kívül csupán a digitális műszerfal kapott egyedi színt, ami az átlagos 3008-okhoz nem lesz elérhető.
A fehér a GT Line verzió - galériaA GT verzió lényege persze a lemezek alatt van, hiszen ott található a 308 GT-ből már ismerős, 2-literes 180 lóerős turbódízel, mely ugyanazon a hatfokozatú automatán keresztül juttatja el az erőt a kerekekhez, mint amivel a kompaktban is együtt dolgozik. A 3008 GT esetében tehát a dinamikára nem lehet majd panasz, és a kategórián belül jó értékeket tud majd felmutatni az autó.
A GT mellett rögtön a GT Line csomagot is bemutatták a franciák, amely a 3008-nál az 1,6-os, 100 lóerős dízel kivételével minden erőforráshoz elérhető lesz – igaz, túl sok változást a GT Line logókon kívül nem hoz magával. Az újdonságok a Párizsi Autószalonon mutatkoznak majd be először élőben, és nem sokkal később már a szalonokban is elérhetőek lesznek.


