Az Autó Pulton már olvashattak róla, hogy az egyes piacokon Vezel néven futó kis Honda crossover az európai piacon HR-V típusjelzéssel fog a kereskedésekbe kerülni. Ugyan láthattunk már két képet az öreg kontinensre szánt verzió prototípusűról, ezúttal már a kész modellt is megmutatták nekünk a japánok.
Nagyobbnak mutatja magát - galériaA japánok a mai napon hivatalos képeket adtak ki az autóról, ami Európában HR-V néven fog startolni, vagyis az ezredforduló környékén piacra dobott, nem mellesleg pedig kimondottan sikeres kompakt szabadidőmodell újraéled. A Honda képein a „HR-V” felirat díszeleg az autó rendszámtábláján, így nem kérdés, hogy a crossover már teljesen végleges fázisban van, és készen áll az európai piac meghódítására.
Látványosra sikerült a kis crossover - galériaA technikai információkkal egyelőre nagyon szűkszavúak a japánok, így semmi érdemleges hivatalos adatot nem tudunk közölni az autóról, azonban az európai vásárlói szokásokat ismerve nem tehetik meg, hogy ne tegyék be a márka remekül sikerült 120 lóerős 1,6 literes dízelmotorját a motorháztető alá, de vélhetően egy benzines egység is szerepelni fog a kínálatban. Alapesetben biztosan elsőkerékhajtású lesz a HR-V, de elképzelhető, hogy felár ellenében összkerékhajtást is kérhetünk.
Egészen bizonyos, hogy a HR-V alaposan fel fogja forgatni a kis crossoverek piacát, ugyanis a Hondától megszokott módon nagyon praktikusnak ígérkezik: okos ülésrendszerével és a vezetőülés alatti üzemanyagtankjával mind variálhatóságban, mind pedig helykínálatban remekelni fog, így a 4,3 méter hosszú, 177 cm széles és 1,6 méter magas, 2610 mm tengelytávolságú autó személyében biztosan egy igazán családbarát autót ismerhetünk majd meg.
A HR-V elképzelhető, hogy még idén rendelhető lesz, egyelőre ismeretlen áron – szerintünk nagyjából a Civiccel lesz egy árban. Annyi viszont bizonyos, hogy a végleges verzióról hamarosan résletes adatokat is közölnek majd a japánok, de addig is be kell érnünk a kpekkel.


