Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Úgy látszik, a Qoros vezetői mindenkivel a bolondját járatták, hiszen arról volt szó, hogy a márka a tavalyi Genfi Autószalonon bemutatott két szériaközeli típusának egyikét fogja bemutatni, most kiderült, hogy piacra került kompaktjuk egy harmadik, eddig még nem látott, ötajtós verziója nyerte meg a kínai márka második sorozatgyártású típusának megtisztelő címét.

Trükkös belépővel - galériaNagy csattanóval azért nem rendelkezik a premier, mivel a korábban megelőlegezett 3 Cross Hybrid gyakorlatilag a most gyártásba kerülő 3 Hatch verzió emelt hasmagasságú testvére. Persze nem meglepő, hogy a kínai márka inkább a nagyobb kereslettel rendelkező kompaktok kategóriájába lép be, mint, hogy rögtön gólyalábakra állva a crossoverekkel szálljon szembe.

A Qoros tehát nem kis fába vágta a fejszéjét, hiszen olyan ellenfelekkel lép ringbe, mint a Volkswagen Golf, az új Peugeot 308, vagy a Mazda3. A 3 Sedan alapjaira épülő 4438 milliméter hosszú, vagyis annál közel 18 centivel rövidebb ferdehátú egyébként kupés sziluettjével egészen sportos látványt nyújt, miközben a nagy tengelytávnak köszönhetően belül is átlagon felüli teret ígérnek a mérnökök. Emellett a csomagtartóról sem feledkeztek meg: a 403 literes alap térfogat sokat ígér, igaz, az 1,1 köbméteres bővíthetőség inkább csak átlagosnak nevezhető. Az autó elejét is igyekeztek úgy átrajzolni a formatervezők, hogy bár a márkára jellemző tulajdonságok megmaradjanak, ebből a szögből könnyedén felismerhető legyen az újabb típus. A végeredmény sajátossága a 0,32-es légellenállási együttható.

A belső értékek terén is próbálták minél kívánatosabbá tenni a kompaktot, így például szériában jár hozzá hatféle fényezés, nyomógombos motorindítás, hátsó légbeömlőket is felmutató légkondi és egy 3,5 colos központi kijelző is. Ezt helyettesíthetjük a nyolccolos érintőképernyővel rendelkező Qoros MMH nevű multimédiás rendszerrel, melyhez a QorosQloud felhő alapú szolgáltatás is jár. A felnik terén 16-tól egészen 18 colig elmehetünk, míg az audiorendszerek kínálata egy egyszerű, négyhangszórós rendszernél kezdődik, majd egy valamivel jobb, hathangszóróssal be is zárul. Az elektromosan állítható, memóriás ülések, a kulcsnélküli rendszer és a tetőablak megléte a csúcsverzió további ismertetőjele.

A motorok nem dinamikai bajnokok - galériaSajnos az erőforrások terén egyelőre továbbra sem érkezett meg a hibrid rendszer, így a szedántól örökölt 1,6 literes motor szívó és turbós változatát kérhetjük majd ehhez a modellhez is. Míg az előbb említett variáns 126 lóerőt és 155 Nm-t állít elő, addig az utóbbi 156 lóerővel és 210 Nm-rel gazdálkodik. A teljesítmény tükrében kissé kiábrándítónak hat a 11,6, illetve 9,7 másodperces sprint - úgy tűnik, hogy az erő átvitelének hatékonyságán bőven van mit fejleszteniük a kínaiaknak. Mindkét erőforráshoz alapáron hatfokozatú kézi váltó jár, felár ellenében pedig duplakuplungos automata és start-stop rendszer is kérhető. A hajtásláncok különböző verziói 6,1-6,5 l/100 km-es vegyes fogyasztási értéket adnak.

Hátul csatolt legőkaros futóművet találunk, ami a kategória olcsóbb, egyszerűbb megoldását képviseli, igaz, már ebből a fajtából is láttunk jót korábban is. Az elöl 305 mm-es belső hűtésű tárcsákba harapó fékek ugyanúgy megnyugtató magabiztosságot ígérnek, mint a négyajtós testvér ötcsillagos töréstesztje.

A Qoros changshui gyárában készülő újdonsággal az év második felétől már kéttagúra nőtt a kínai márka modellpalettája, mellyel próbál beilleszkedni az európai piacra - eddig egyelőre nem túl sok sikerrel. Ám ami késik, talán nem múlik, mi legalábbis kíváncsian várjuk, hogy a hazánkban egyelőre még nem kapható márka mire viszi az öreg kontinensen. Persze az európai gazdaság szempontjából nem feltétlenül tenne jót az újdonságok kóros (vagy Qoros?) elszaporodása, de így is üde színfoltot jelent az első vállalható teljesítményt nyújtó kínai négykerekűek megjelenése.