
Éppen tegnap számoltunk be róla nagy örömmel, hogy a Lada nem csak alaposan megújítja palettáját, hanem ismét megjelenik hazánkban is. Ma újfent terítékre kerülhet az orosz márka, hiszen a gyáriak tesztre fogták két nagy reménységük, a Vesta és az X-Ray végleges változatait, melyekről néhány kémfotó is megjelent az interneten.
A jövőre Magyarországra is megérkező újdonságokhoz igencsak nagy reményeket fűznek a gyáriak, ami nem is csoda, hiszen a Renault-Nissan technikáját felhasználva versenyképes négykerekű születhet meg. Az alapok mellett ráadásul formák terén is bekezdtek az oroszok, hiszen a szériaközeli koncepciók az európai ízlés számára is kellemes vonásokat kaptak.
Alig különbözik majd a tanulmánytól
A most nyilvánosságra került fotókon ugyan álcázva vannak a prototípusok, az így is egyértelmű, hogy az autók nem sokat változnak majd a sorozatgyártásra. A lámpatestek, a hűtőrács és a jellegzetes oldalsó árnyéktörő vonalak biztosan maradnak, így csupán a fényszórók grafikáján, és esetleg a lökhárítókon változtathatnak majd az oroszok.
Az X-Raynek még a neve sem hivatalos - rá kicsivel tovább kell várni
Míg a Vesta már szeptemberben bemutatkozhat a nagyközönségnek, addig az X-Ray crossoverre valószínűleg jövő év elejéig várnunk kell. Magyarországon ugyanebben a sorrendben 2016 nyarára és őszére eshet a bevezetés – amit már alig várunk a tesztautókkal karöltve. A Renault-Nissan csoporttól egyébként némileg érdekes lehet a Lada felvásárlása, hiszen a Dacia képében már van egy olcsó autókat kínáló márkájuk.
A Vesta és az X-Ray csak a kezdet, jön a többi újdonság is
A francia-japán cégóriás azonban úgy érezte, hogy az egyelőre még gyengélkedő orosz piacot talán könnyebben meghódíthatja majd a hazai márkával, amennyiben sikerül új életet lehelniük a Ladába. Ebben pedig egyelőre úgy látszik nem lesz hiba, de a végső konklúzióval azért mindenképpen szeretnénk megvárni az első találkozást az orosz újdonságokkal, melyek hazánkban bizony konkurenciát jelenthetnek majd a Daciának.
