Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Mazda már jó ideje csigázza a roadsterek és az élményautók rajongóit a vadonatúj, immár negyedik generációs MX-5-tel kapcsolatban, hiszen a japánok már jó ideje lerántották a leplet büszkeségükről, azonban nagyon sokáig titkolóztak a műszaki adatokkal (főleg a hajtásláncokat illetően), most pedig a debütálás időpontját tologatják. Mindenki remélte, hogy még a szezon előtt vagy legalább elején, vagyis a tavasz végén/nyár elején megérkezik a kereskedésekbe a kétüléses élménygép, de sajnos nem így lesz: állítólag őszig biztosan kell várnunk az autóra.

Ezzel egyidejűleg persze az árak is váratnak magukra: mi igyekeztünk némi információt kiszedni a hazai importőrtől az árazás kapcsán, de sajnos nem lettünk okosabbak. Viszont Németországban közzétették az új MX-5 árlistáját, amiből ha pontos hazai számokat nem is tudunk kikövetkeztetni, a tendenciát nagyjából megjósolhatjuk. Attól féltünk, hogy a sokkal könnyebb (-100 kiló átlagosan) és kompaktabb, továbbá jóval modernebb negyedik, ND jelű generáció drágább lesz elődjénél, azonban a németeknél örömünkre nem lett így: ott továbbra is bruttó 22.990 eurótól lehet beülni az MX-5-be.

A 4. generációs MX-5 ára is kedvezőnek ígérkezik - galéria

Amennyiben a Mazda a magyarországi piacon is meg tudná tartani az indulóárat, a kifutó modell jelenleg érvényben lévő 6,04 milliós kezdőárából kiindulva valami hasonlóra számíthatunk – sőt, ha hozzátesszük, hogy a kifutó MX-5 1,8 literes motorjának regisztrációs adója 135 ezer forint volt, az új MX-5 öt lóerővel erősebb 1,5 literesére pedig csupán 85 ezret kell fizetni, elviekben egy hajszállal még bruttó 6 millió alá is beférhetne a vételár. Még egyszer nyomatékosítjuk, hogy elviekben, de szerintünk a Mazda magyarországi importőre nem jótékonysági szervezet, s mivel garantáltan ennél drágábban is simán el tudná adni a várva-várt portékát, bolond lenne mondjuk 5,99 milliótól árulni – főleg, hogy a konkurensek messze drágábbak. Mindezek mellett a szürkeimport sem megoldás, hiszen például Németországban jóval drágább a kis Mazda - a 23 ezer eurós ár átváltva, a regadó befizetése után mintegy hétmillió forintot jelent. Ennek ellenére reméljük, hogy valóra válik a 6 milliós álomár.

Németországban különben 4 felszereltségi szinttel kínálja a Mazda portékáját. Az első három szint bármelyikével kérhető az 1,5 literes belépő erőforrás, míg a 2-literes csúcsmotor csak a felső két szintben érhető el. Ez egyben azt is jelenti, hogy a legmagasabb ’Sport’ felszereltségi szint kizárólag a 2-literes erőforrás kiváltsága, ahogy kell, Recaro sportülésekkel, Bilstein futóművel és egyéb ínyen megoldásokkal. Mindemellett a 2-literes verzióhoz – ahogy eddig is – szériában jár az önzáró differenciálmű, ami a sofőr mosolyának továbbszélesítéséről gondoskodik. Azonos felszereltséggel egyébként ’kint’ 500 ezer forinttal kóstál többet a szériában ’sperrel’ érkező 160 lóerős 2-literes benzines a jó kis könnyű, pörgős 131 lovas 1,5-ösnél – amúgy mindkét motorhoz 6-fokozatú kézi váltó jár szériában.

Könnyebb, kisebb és élvezetesebb lett - mindegyik motorral mókásnak ígérkezik az új MX-5...

A csúcsmotor megkapta a Mazda i-Eloop nevű energia-rekuperációs rendszerét, melynek révén a fékezések során visszanyert, s eltárolt áramból a fedélzeti elektronikát képes ellátni a vezérlés energiával. Mi mindenesetre már alig várjuk, hogy a vadonatúj Mazda MX-5 megérkezzen Magyarországra, s végre kipróbálhassuk, hogy mennyit javított az autón a komoly fogyókúra. Ezzel vélhetően nem vagyunk egyedül, biztosan a típus összes rajongója epekedve várja az elérhető árú, legendás kétüléses vászontetős élményautót.