Nem sokkal a Mercedes-Benz E-osztály vadonatúj generációjának piaci startját követően most megérkezett a T-modell, azaz a kombi változat. A nagy megújulások első képviselője már szedán formában is soha nem látott magasságokba emelte fel a mércét, most pedig a puttonyos változaton van a sor.
Formásabb, de kevésbé nagy puttonnyalA végső formákat látva mi elégedetten bólintottunk: a jóslatunk bekövetkezett. A formatervezők a két sikermodell, a C-, és az S-osztály elegyítésével érkeztek el az egyébként is köztes szerepet képviselő E-osztályig. A márka jellegzetes irányvonalai itt is megmaradnak: az Elegance és az Avantgarde stílusok mentén kérhető az E-osztály a motorháztetőn álló csillaggal, soklamellás króm hűtőráccsal az elegancia, és néhány lamellával, valamint központi csillaggal a sportosság jegyében. Ehhez érkezik még az AMG sportcsomag; az alapverzió egyébként szintén a motorháztető elején hordja a csillagot. További különlegességet a hátsó lámpák kialakítása rejt: a hagyományosan LED-es fényforrásokat különleges, csillagpor hatást keltő búra fedheti, amely még előkelőbbé varázsolja az éjszakai megjelenést.
Az új generáció már szedán kiadásban is rengeteget nőtt: az elődhöz viszonyítva a tengelytáv 65 mm-rel lett nagyobb (2,939 méter az eddigi 2,874 helyett), a teljes hossz pedig 43 mm-t növekedett. Ennek megfelelően a túlnyúlások rövidebbek, az arányok sportosabbak. A kismértékben a kategória határai fölé nyújtózkodó 4,92 méteres hosszúság egyébként a dinamikusan érzelmes formáktól szinte eltűnik, a beltérben viszont tágasság tekintetében utolérhető lesz majd.
Kategóriaelső méretek - galériaÉrdekesség, hogy a csomagtér mérete kisebb lett, igaz, a 25 literes csökkenés szinte eltörpül az alapból is 670 literes teljes tér mellett, amely még mindig a kategória legjobb értéke. Ezt a 40:20:40-es arányban ledönthető hátsó üléssorral 1820 literre bővíthetjük, amely 130 literrel kevesebb, mint az előző generáció esetében. Ennek ellenére bőven pakolhatunk azért a teljesen lapos csomagtérbe - némelyik változatot pedig összesen akár 745 kilóval is terhelhetjük az opcionális légrugózás jelenléte estén.
Belső tér
Jövőre hangolva - galériaA Mercedes új belső formatervezési és technikai filozófiáját az S-osztály alapozta meg, méghozzá a jellegzetes, két vetített kijelzőből álló műszerpulttal és a lágyan lejtő, elegáns középkonzollal. Emellett az olyan jellegzetes megoldások, mint az ajtókárpitokon megjelenő motívumok, a kerek légbeömlők és a fedélzeti rendszer érintőfelületes vezérlője is visszaköszön az E-osztály utasterében. Természetesen többféle felszereltségi szint, temérdek betét és sok-sok bőr közül választhatnak a majdani vásárlók, ráadásul a különféle szintekhez más-más kormánykerék is jár a németeknél.
A fedélzeti rendszer kijelzője alatt már-már megszokott módon húzódik a négy, kör alakú légbefúvó, továbbá a finoman lejtő középkonzolon kapott helyet a klímavezérlő és a kötelező analóg óra is. A műszerfal bal oldalán lévő gombcsoport – ahogy szinte mindenkinél – a vezetői asszisztensek kapcsolására szolgál, s az elektromos kézifék gombja is itt kapott helyet. Ugyancsak mercedeses szokás, miszerint az elektromos ülés mozgatására szolgáló nyomógombok az ajtókárpiton helyezkednek el, a hűtés-fűtés funkcióval és a míves hangszórókkal együtt.
Az ülések szintén megújultak: a sportosabb megjelenés mellett továbbra is hosszú távú kényelmet kínálnak. A kategóriában különlegesség, hogy opcionálisan már nem csak az ülés és a kormánykerék, de az oldalsó kartámaszok is fűthetőek. A tágas hátsó tér üléseit immár 40-20-40-es arányban dönthetjük, ami fokozza a praktikumot.
Az alapverziók 8,4 colos kijelzőjét felár ellenében cserélhetjük a képeken látható 12,3 colos egységre, amelynek megjelenítését hangulatunk szerint váltogathatjuk a hangulatvilágítással együtt - utóbbi kínálatában 64 színt találunk. A 12,3 colos központi kijelző mellett a műszercsoport is ugyanekkora méretű és közös üvegburkolatot kapnak.
Az autók világában a kormánykeréken elsőként találhatunk érintésérzékeny vezérlő gombokat. Ezek egy okostelefon felületéhez hasonlóan precízen reagálnak a hosszanti vagy függőleges húzásokra, lehetővé téve a vezető számára a teljes infotainment rendszer használatát - csupán ujjmozdulatokkal. Emellett természetesen beszédvezérléssel is osztogathatunk parancsokat, de a legfontosabb funkciók dedikált gombjai is megmaradtak – ráadásul elsőként kaptak bizonyos vezetési segédrendszerek különálló ki- és bekapcsoló gombot.
Biztonsági és vezetési segédrendszerek
A Mercedes-Benz az új biztonsági és asszisztens rendszerekkel magasabb szintre emeli a biztonságot, a kényelmet és a járművezető tehermentesítését.
A szériafelszereltség részét képezi az Aktív fékasszisztens. A rendszer figyelmezteti a járművezetőt a veszélyt jelentő baleseti szituációkra, vészfékezés során optimálisan támogatja, vészhelyzetben pedig automatikus, önálló fékezésre képes. A lassan haladó, lassító vagy éppen álló járműveken felül például a jármű előtt átkelő gyalogosokat is felismeri a veszélyzónán belül.
Szintén az alapfelszereltség részét képezi az ATTENTION ASSIST éberségfigyelő rendszer állítható érzékenységgel, amely figyelmezteti a vezetőt, ha figyelmetlenséget vagy fáradtságot észlel. Továbbá szériában jár az Oldalszél-asszisztens, ami különösen erős, oldalirányból érkező széllökések esetén támogatja hatékonyan a sofőrt a sávelhagyás megakadályozásában.
Egyre közelebb az önvezetéshezAz opcionális Vezetői segédrendszerek csomag pedig megkapja a kategória legfejlettebb, az önvezetéshez legközelebb álló rendszereit. A Drive Pilot révén az E-osztály képes önmagától sávot váltani – de egyelőre csak a vezető kérésére. De haladjunk sorban! Mostantól a DISTRONIC távolságtartó rendszer autópályákon és országutakon nem csupán a megfelelő követési távolságot képes automatikusan tartani, hanem első ízben követni is képes az előttünk haladó járművet, egészen 210 km/h sebességig. A funkció ezáltal tehermentesíti a járművezetőt, hiszen nem csupán a fékezésektől és gyorsításoktól kíméli meg, de a kormányzás asszisztens révén a sávtartásban és kanyarodáskor is segíti. Szintén egyedülálló: 130 km/h sebességig a rendszer a jármű környezetében lévő többi járműhöz és a párhuzamos közlekedéshez igazodva akkor is képes aktívan dolgozni, ha az útfelfestések nem egyértelműek (például építési munkálatoknál). A COMAND Online-nal kombinálva a külön bekapcsolható Sebességkorlátozás asszisztens részfunkció a kamera által felismert sebességkorlátozásokat vagy a navigáció által ismert sebességhatárokat - például lakott területen belül 50 km/h-t vagy országutakon 90 km/h-t – magától betartja.
A radar- és kameraalapú Aktív sávváltás asszisztens a járművezetőt többsávos utakon segíti a sávváltásban az autó átvezetésével a sofőr által kiválasztott sávra – például előzések során. Amennyiben a vezető az irányjelzőt minimum két másodpercig működteti, az Aktív sávváltás asszisztens aktív kormányzással segít átsorolni az adott oldali szomszédos sávba, amennyiben a sávot szabadnak látja a rendszer.
Az előny kézzel fogható: biztonságosabb sávváltás autópályán. A Mercedes felmérése szerint a balesetek 15 százaléka a német utakon olyan autókkal történik, amelyek egymással egy irányban haladnak, jellemzően helytelen sávváltásból eredően. A holttérfigyelő és a sávtartó mellett egy újabb asszisztens igyekszik ezt a kockázatot eliminálni, de valószínű, hogy a puszta biztonsági szempont helyett itt már inkább az önvezető autókra való szoktatás folyik.
Ezen felül az E-osztály útkereszteződésekben illetve csomópontokban felismeri a keresztirányú forgalmat, és ha elmarad a járművezető reakciója, autonóm fékezésre képes, továbbá első ízben felismeri a feltorlódott kocsisor végét, és ilyen esetekben jóval korábban tud autonóm fékezést kezdeményezni. Ennek köszönhetően 100 km/h-t meg nem haladó sebességeknél a balesetek akár teljesen elkerülhetők, illetve magasabb sebességeknél lényeges mértékben csökkenthető azok súlyossága.
A szintén új opciónak számító Kikerülés asszisztens rendkívül hasznos kiegészítése az Aktív fékasszisztens gyalogosfelismerő funkciójának. Amennyiben a járművezető egy veszélyhelyzetben tudatosan vagy ösztönösen kikerülési manővert hajt végre, a funkció támogatást képes nyújtani úgy, hogy pontosan kiszámított kiegészítő kormányzási nyomatékokkal segíti a műveletet. Ez segít a sofőrnek abban, hogy a gyalogost kontrolláltan ki tudja kerülni, ezt követően pedig könnyebben visszaterelje a járművet a megfelelő helyzetbe, így biztonságosabban abszolválva a manővert.
Az Aktív holttérfigyelő asszisztens mostantól jellemző városi közlekedés során alacsony sebességeknél is képes figyelmeztetni az oldalirányú ütközésveszélyre, 30 km/h felett pedig – ahogy eddig – felismert oldalsó ütközésveszélyre az utolsó pillanatban kormányzási korrekcióval beavatkozik.
És még mindig nincs vége: a távirányítású parkolássegéd szintén újdonság a kategóriában. Egy okostelefonos alkalmazás segítségével ez a rendszer első ízben teszi lehetővé kívülről a jármű parkolóházakban és parkolókban való önálló ki- és beparkoltatását, így nagyon szűk parkolóhelyeken is komfortos be- és kiszállást biztosít.
2013-ban a Mercedes-Benz volt az első gyártó, amely a járművek Car-to-Car (jármű a járművel) hálózatát egy utólag beszerelt megoldással szériaéretté tette. Ezt követi konzekvens módon a következő lépés, amellyel a világon először szériába kerül az első teljesen integrált Car-to-X megoldás. A mobilhálózat alapú információcsere a többi, például előttünk lévő járművek információit felhasználva messze előrelát. Ezáltal a járművezető az eddigieknél korábban értesülhet a fenyegető veszélyekről, például egy, az út szélén veszteglő lerobbant járműről, de például akár kemény esőzésekről vagy csúszós úttestről. Az új E-osztály az információkat fogadja és egyben szórja, a figyelmeztető üzeneteket a járműállapotok kiértékelésével a rendszer automatikusan kiértékeli, vagy ez manuálisan, a vezető révén is megtörténhet.
Ha pedig már elkerülhetetlen a baj, még mindig van egy, s más az E-osztály tarsolyában. Felismert oldalütközés esetén például az ütközés előtti pillanatban a vezető vagy az utas preventív módon oldalra mozdul az ülésben a veszélytől távolabbi irányba. Ilyenkor a rendszer az ütközés oldalán a másodperc töredékrésze alatt felfúj egy légkamrát, ami az első ülések oldaltámaszában található. Ezáltal nagyobb lesz a távolság az ajtótól, az utasokra ható erők pedig mérséklődnek.
A Pre-Safe Sound rendszer a belső füli emberi reflexre alapoz, amit stapedius reflexnek neveznek. A PRE-SAFE® Sound felismert ütközésveszély esetén a jármű hangszóróin keresztül egy rövid, hangos hangjelzést szólaltat meg, ami kiválthatja a stapedius reflexet, ami az utasok fülét ’természetes zajcsillapítással’ felkészíti a baleset erős zajterhelésére.
Motorok
A motorkínálat messze legfontosabb újdonsága a teljesen új fejlesztésű, kétliteres dízel, amely az eddigi 2,15 literes motor helyét veszi át majd a palettán. Az egyturbós kivitelben (220d) 195 lóerős egységhez a többi erőforráshoz hasonlóan kilencfokozatú automataváltót társítottak a mérnökök, melynek eredménye a kimondottan visszafogott, kis kerekekkel akár 4 l/100 km-es fogyasztás. Az 1950 köbcentis erőforrás egyébként tekintélyes, 400 Nm nyomatékot tud felmutatni, a 7,4 másodpercre adódó 0-100-as gyorsulás pedig optimális mindenessé teszi a modellt. Nem csak hatékonyabb, de elődjénél a gyáriak szerint érezhetően kulturáltabb is lett az új négyhengeres. Emellett rövidebb és kisebb, mint elődje, köszönhetően a csökkentett hengertávolságnak (90 mm a 94 mm helyett).
A kétturbós verzió a későbbiekben érkezik, esetében pedig 220-230 lóerőre számíthatunk, a beszálló verzió pedig 150 lóerőre lesz képes. Erre a beszállóra azonban még várni kell, így a forgalmazás kezdetekor egészen biztosan az E 200 lesz a kínálat legkedvezőbb hajtáslánca. A kétliteres benzines turbómotor itt 184 lóerőt és 300 Nm nyomatékot tud felmutatni, amely szériában automataváltón keresztül érkezik a hátsó kerekekhez. A végeredmény: szükség esetén 7,8 másodperces 0-100-as sprint, és 6 l/100 km-es átlagfogyasztás.
Később ez az egység elérhető lesz 211 és 245 lóerő változatban is, felette pedig a háromliteres, biturbó V6-os helyezkedik majd el 333 lóerővel, szériában összkerékhajtással E 400 4MATIC néven, amely 480 Nm nyomatékot tud felmutatni.
Két egység lesz, amely még ennél is többre képes, legalábbis nyomatékból. Az E 350 d a jól ismert, háromliteres V6-os dízelmotort takarja, amely továbbra is 258 lóerőt és 620 Nm nyomatékot tud felmutatni. Vele 6 másodperces gyorsulásra képes az E-osztály, miközben a vegyes fogyasztás 5,2 l/100 km-re adódik. A későbbiekben ez lesz még jobb is: állítólag a gyáriak már javában fejlesztik az egység utódját, amely rendhagyó módon sorhatos kialakításra vált. Ezzel együtt a teljesítménye 265 lóerő környékére növekszik, és elérhető lesz majd kétturbós, 300 lóerő feletti verzióban is.
Egyelőre a csúcsot a Mercedes-AMG E 43 jelenti
Mindez persze a jövő zenéje, a hibrid viszont a jelené. A konnektorról tölthető, kb. 30 km-t tisztán elektromosan közlekedni képes E 350 e-ben a kétliteres, benzines turbómotor mellé egy potens elektromotor is szegődik, mellyel a rendszer összteljesítménye 279 lóerőre adódik, melyhez 600 Nm nyomaték társul. A 6,3 másodperc körüli 0-100-as érték magáért beszél, a nagyjából 2,2 literes átlagfogyasztás viszont kiegészítésre szorul: ez csak akkor jön ki, ha kihasználjuk a tisztán elektromos hatótávot – üres akkukkal nekiindulva valahol 5 liter magasságában alakul a reális érték.
Csúcsverzióként egyelőre a Mercedes-AMG E 43 T-modellt köszönthetjük, amely a jól ismert alapokat kamatoztatja: összkerékhajtás, kilenc fokozatú bolygóműves automataváltó (sportosabbra hangolva) és háromliteres, V6-os turbómotor. Utóbbiból ezúttal 401 lóerőt és 520 Nm nyomatékot sajtoltak ki a mérnökök, amely 4,7 másodperces 0-100-as sprintre teszi képessé a praktikusabb E-osztályt.
A jövő különleges adalékai között az E 43 T-modell mellett megtaláljuk majd az igazi AMG kiviteleket is. A hátsó- és összkerékhajtással egyaránt elérhető változatok között akár 600 lóerőset is találunk majd. Köztes átmenetként megjelenhet 4,7 literes, biturbó V8-assal az E 500 is, amely 407 lóerőt tudna felmutatni.
Futómű, kormányzás, funkciók
Az E-osztály még mindig tud annyi újdonságot felmutatni, hogy az megér még egy fejezetet. Futóműből például rögtön négyfélét kérhetünk a modellhez. A kényelemre hangolt alapverzió mellett az Avantgarde kivitelek alapból sportosabb, 15 mm-rel alacsonyabban ülő futóművet kapnak. Ehhez társul sportfutómű opciójaként az adaptív lengéscsillapítású verzió, amely nem csak feszesebb szélsőértéket, de további 15 mm ültetést is tartalmaz.
A kategóriában továbbra is egyedülálló módon légrugózás is elérhető a típushoz, méghozzá többkamrás változat. A rendszer előnyei: a hátsó rugók három, és az első rugók két különböző méretű kamrája lehetővé teszi a három fokozatban történő szabályozását annak, hogy mennyire feszesen reagáljon a futómű. Az önszintezés funkció magától értetődő, mint ahogy a karosszéria kis tempónál történő átmeneti megemelésére is lehetőség van. Az egyes kerekek lengéscsillapítását külön állító rendszer ráadásul a gyáriak elmondása szerint még jobban leszigeteli a kerekek vibrációját.
Egy teljesen új infotainment-generáció debütál a COMAND Online rendszerrel felszerelt E-osztályokban. A kettős kijelző, a kormánykerék érintésérzékeny Touch Control gombjai és az új, intelligens grafikus dizájn mellett további technológiai csúcspontnak számít a multifunkciós telefonálás. A rendszer lehetővé teszi a mobiltelefonok töltését, illetve az E-osztály külső antennájával történő összekapcsolódását – bárminemű vezeték vagy telefonbölcső használata nélkül. A vezeték nélküli indukciós töltés minden olyan eszközzel kompatibilis, amely gyárilag, vagy akár utólagosan támogatja a Qi-szabványt. A töltőfelület a középkonzol elülső tárolójában található, ahol legfeljebb 6 colos (15,2 cm) kijelző-átmérőjű telefonok elhelyezésére nyílik lehetőség. Az „NFC” logó megérintésére a rendszer a mobiltelefont a Near Field Communication (NFC) segítségével összekapcsolja a fejegységgel és a külső antennákkal. A telefonhívásokat ezt követően automatikusan a Bluetooth®-os kihangosítóra irányítja át az autó.
A széria audiorendszer is különleges kialakítást kapott: a mélynyomók a teltebb hangzás érdekében rezonátorként kihasználják a karosszéria kereszt- és hossztartóit. Ez persze csak a kezdet: az E-osztályhoz rendelhető legfejlettebb Burmester audiorendszer nem kevesebb, mint 23 hangszórót foglal magában, és a többek között tetőbe is épített hangsugárzókkal tökéletes akusztikus térhangzást ígér.
A kombi E-osztály szeptemberből válik rendelhetővé, majd ezt követően az első példányok várhatóan decemberben érkeznek meg a kereskedésekbe. A szedán 11,8 millió forintos listaárához képest nagyságrendileg akár egymillió forintos felárra is számíthatunk majd - de a hivatalos árlistára még várni kell.















