Alig pár hónapja találkozhattunk a Porsche Panamera új generációjával testközelből, máris többszörösére duzzadt az elérhető variánsok választéka. A konnektoros hibrid premierjét most az új alapmotor premierje, valamint a hosszított tengelytávú kivitelek érkezése követi.
Az új alapmotorral 330 lóerőtől indulA Los Angeles-i Autószalon ad otthont az új Panamera modellek premierjének, közöttük pedig megtaláljuk az alapmodellt is, amely a belépőt jelenti a különleges luxusautó világába. A várhatóan 32-33 millió forint körüli áron startoló Panamera motorterében az Audi S5-ből ismert háromliteres, biturbó V6-ost találjuk, amely itt 330 lóerőt teljesít. A hátsó- és összkerékhajtással is elérhető erőforrás 20 lóerőt ígér rá az előd 3,6 literes szívómotorjára, miközben vegyes fogyasztása kereken 1 literrel alacsonyabb.
A csúcsot pedig egyelőre továbbra is az 550 lóerős Turbo jelenti
Executive: a lényeg a hátsó soron vanÖsszkerékhajtással már a beszálló motor is elérhető lesz Executive, azaz hosszított tengelytávú kivitelben, épp úgy, mint a 4S, a 4 E-Hybrid, valamint a Turbo kivitelek. Nem nehéz kiszámolni: így most összesen kettő plusz négy, vagyis hat verzióval bővült az új Panamera kínálata. A sofőrös modellnél 150 mm-t tesz ki a tengelytáv gyarapodása (összesen 3,1 méter), amivel a típus teljes hosszúsága 5,2 méter fölé nő.
A 330-tól 550 lóerőig elérhető Executive skála közös nevezője a gazdagabb alapfelszereltség, amely többek között széria panorámatetőt, komfort üléseket és adaptív légrugózást jelent. Persze itt a hangsúly a hátsó soron van, így az ügyfelek alapból kapnak elhúzható napellenzőket ide, az izmosabb modellekhez pedig hátsókerék-kormányzás és ajtóbehúzás is jár. Erre tesz rá a Turbo még egy nagy csokor extrát szériában.
Tabletként hordozható képernyőkkel
Maximális kiszolgálás - galériaÍgy nem meglepő, hogy az Executive modellek bőséges felárral érkeznek, de képességeik is bőségesebbek lehetnek. Az újonnan fejlesztett nagy hátsó konzol opciója kihajtható asztalkákat és induktív telefonos antenna-erősítést is kínál. A Porsche hátsó szórakoztató rendszerének legújabb generációja minden modern összeköttetési módszerrel jó viszonyt ápol, ráadásul nagyfelbontású, 10,1 colos kijelzője a luxuskategóriához méltó módon szolgálja ki az utasokat. Ráadásul, ha nagyon szívünkhöz nőtt az egység, tabletként magunkkal is vihetjük azt.
A tízmodelles felállással meglehetősen gazdag és sokszínű már az új Panamera kínálata is, de még egy modern csúcsmodell várat magára – de nem sokáig. A konnektoros hibrid hajtással 700 lóerőre erősödő Turbo S-t már javában fejlesztik.


