.jpg)
A kompakt kategóriában a Suzuki több vasat is tart a tűzben, gondoljunk csak az SX4 S-Cross-ra vagy akár az új Vitarára, amelyekre egyrészt azért is büszkék vagyunk, mert mindkét modell hazánkban készül, másrészt pedig mindkettő szépen megállja helyét a kategóriában. Azonban mindkét típus egyértelműen a crossover szegmens képviselője, így a Swift felett a márka nem rendelkezik jelenleg ’hagyományos’ kompakt modellel.
A japánok azonban fontosnak tartják, hogy versenyben maradjanak a kategóriában, ezért úgy döntöttek, hogy egy friss modellt küldenek a ringbe. Az autó új, a név viszont ismerős, hiszen korábban is volt már ilyen típusjelzést viselő autója a márkának: Baleno. A gyártó ma reggel jelentette be, hogy a Baleno már a sorozatgyártás kapujában van, olyannyira, hogy az első ízelítő fotót és videót máris közzétette a végleges változatról, amely most ősszel, a Frankfurti Autószalonon debütál és a Genfben bemutatott iK-2 koncepció alapjaira épül. A Suzuki inkább nem kívánt szakítani a hagyományokkal, így maradt a klasszikus formáknál és felépítésnél, az új Baleno tehát inkább konzervatív lesz, mintsem avantgárd. Az ízelítő videót alább tudják megtekinteni:
Érdekes, hogy bár a Suzuki kompakt modellként tekint a Balenóra, a méretei inkább a kiskategória tetejébe sorolják be az autót véleményünk szerint. Bár a pontos számok még nem ismertek, de az iK-2 mindössze 402 centi hosszú volt, 1,45 méter magas, tengelytávolsága pedig 2520 mm, ezek a számok pedig messze állnak a kompaktok átlagától – lehet, hogy a Suzuki a kompakt szóra úgy tekint, hogy kicsi? Sebaj, a márka tágas belső teret és csomagtartót ígér, amire minden esély megvan, hiszen a Vitara is alig több mint 4 méter hosszú, belül mégis nagy. A lemezek alatt lapuló technikáról kevés információnk van, de állítólag egy 1-literes, közvetlen befecskendezéses, turbós benzinmotor fogja szolgáltatni az erőt, vélhetően három hengerrel. Az biztos, hogy a könnyű Balenót repíteni fogja a takarékos kis egység, de a részletekre csak a Frankfurti Autószalonon fog fény derülni. A gyártás helyét sem ismerjük még, de nagyon boldogok lennénk, ha a Baleno is esztergomi csemete lenne.
