Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A brit manufaktúra üdvöskéit már volt alkalmunk vallatóra fogni, ám a Radical nem rest újabb unikumokkal szolgálni. A paletta legújabb tagja az RXC elnevezésű típus, ami a közúti versenyautók gyártójának első fedett modellje.

A középmotoros újdonság utasainak háta mögött ezúttal egy 3,7 literes erőforrás duruzsol, ami egyébként az aktuális Ford Mustang lemezei alatt is szolgálatot teljesít. A V6-os üvöltését azonban most 380 paripa nyerítése és a 320 Nm-es nyomaték által megtépett hátsó abroncsok sírása kíséri, így gyorsítva a mindössze 900 kg tömegű sprintert 2,8 szekundum alatt 100 km/órás sebességre. A végsebesség 280 km/órára adódik, ahol már 900 kg-os leszorítóerő is termelődik.

Sofőr nélkül 280-nal már a plafonon is száguldhatna

Az igazán nagyravágyók azonban minderre nyugodt szívvel legyinthetnek egyet, az utcai változat ugyanis még eltörpül a pályára szánt kivitel mellett, ami már egy háromliteres, V8-as motor 500 lóerős teljesítményével gazdálkodik.

Mondanunk sem kell, hogy a kényelmi extrák kínálata igencsak szűkös, de laikusok azért klímaberendezést még rendelhetnek friss szerzeményükbe, ami a bukókeretnek, vagy éppen a hatpontos biztonsági övnek köszönhetően az FIA vendégszeretetét is kivívja magának a GT-osztályban.

Ennél nem kell több...

Az ár ez esetben relatív, az utcai kivitelért esedékes ~43 millió forintos összeg ugyanis a menetdinamikai képességekhez viszonyítva végtelenül kedvező, míg a praktikus értékek vizsgálatával közönséges rablás – a prioritások tisztázása után a Radical RXC akár már ma megrendelhető.